Halihóóóóóóóóóóóóóó!
Tudom, tudom......már ezer éve vagyis pontosabban majdnem 3éve írtam ide utoljára. Több oka is volt ennek, egyrészt nem volt időm és kedvem se, sőt el is felejtettem, hogy van nekem egy blogom és írni kéne ide. :D
A legutóbbi írásom óta történt pár változás az életemben, a legfontosabb hogy otthagytam Tirolt és kicsit nyugatabbra költöztem,Vorarlbergbe. Itt is dialektussal beszélnek a helyiek, és még durvábban mint a tiroliak!!!!! Először nem is tudtam, h hirtelen hol vagyok. :D Az egyik volt kolléganőm férje hozott ide, ( mert ugyan egy kicsi szobám volt, de annyi holmim........apa azt mondta, mikor mondtam nekik hogy elköltözöm, hogy egy kamion kell nekem....hát majdnem igaza lett!!! :D :D ) aki azt mondta, ha így folytatom a végén Portugáliában fogok kikötni. Hahahhahahaaaaaaa :D :D Oh a csodás Portuuuuuuuuugália!!! Na erről majd még mesélek. Az új hotel egész jó, a szerviz csapat teljesen más, mint az előző volt. Télen nemzetközi csapat volt........olasz, szlovák, szerb, német, nepáli és thaiföldi!!! Na jó ennyi elég az új munkahelyemről, ha valakit érdekel, kérdezzen. :-)))) Ja amúgy vicces a svájci dialektus ( közel van hozzánk Svájc!!!!)....."Pommesli mit Schnizeli" :D :D
A két év alatt azért utaztam ide-oda Európában. Megint voltam Spanyolországban nyelvsuliban, nagyon jóóóóóóóóóóó volt, mint mindig. Idén is szeretnék menni spanyolba nyelvet tanulni és persze rallyyyyyyyyra!!! :D :D Don't worry, valahogy úgyis elintézem!!!
Na igen, a görög rally után júliusban voltam életemben először a Hungaroringen, kaptunk az egyik kolléganőmmel 3nap szabadnapot és elmentünk haza!!:D Szombat délután érkeztünk meg Budapestre, egyből megkerestük a szállodánkat, majd utána irány a városközpont és időmérő edzés. A Vörösmarty téren találtunk egy helyet, ahol volt kivetítő és meg tudtuk nézni az időmérőt. Később találkoztunk anyáékkal és elmentünk fagyizni. Nagyon örültem nekik, hogy láthattam őket. Ja és még együtt elmentünk megnézni a kedvenc szigetemet, ami a Margitsziget és olyan gyönyörűűűűűűűűűűű. Este még megbeszéltem Gabival,hogy hogyan és mikor találkozunk másnap. Reggel korán keltünk és lementünk reggelizni, majd pakolás és irány a pááááályaaaaaaaaaaaaa!!!!!! :D :D :D Mivel volt jegyünk a forma-1-re nem kellett a tömegközlekedési eszközökre jegyet venni!! :P :D A hév megállóba találkoztunk Gabiékkal, és együtt mentünk tovább, de mivel nekünk más jegyünk volt, mint nekik így nekünk másik irányba kellett mennünk. Mielőtt még bementünk volna megkeresni a helyünket, gyorsan vettem még egy finn zászlót. Lássák csak, hogy kinek drukkolok!!! :D :D A kezdésig még nagyon sooooook időnk volt! Különböző betétfutamok voltak közben, majd olyan egy óra körül jött a pilóta parádé. Olyan jóóóóó volt őket élőben látni, Kimi ismét adta önmagát!!! Kimi az Kimi!!! :D Végre elkezdődött a verseny!!! Nagyon jóóóóó és izgalmas volt, Kimi többször is előttünk próbált meg előzni. :D Már pontosan nem emlékszem hányadik is lett szőkénk igazából, de dobogón állt (már megint!!!) Magyarországon. :-))) Szereti a RINGet, na és a Ring is szereti ŐT!!!
Hétfőn reggel vissza kellett mennünk Tirolba.
A következő állomás a szülinapom volt!! Gabival reggel a nyakunkba vettük a falut és elmentünk vonattal a nem messze lévő Wörglbe, ahol nagyon nagyon szép idő volt!! Vajh mit is csinálhattunk ott??? :D:D #shopping :D What else??? :D Délután elmentünk Fügenbe, a Kohlerhof nevű hotelbe,ahol épp party volt. És nem, nem a szülinapom miatt, hanem a faluban épp Almabtrieb ( mikor a teheneket lehajtják a hegyről, és az összesnek a fején dísz van, ami a termékenységükre utal....ha jól emlékszem ) volt. Egy helyi együttes játszott ott és egyszer csak elkezdték játszani a "happy birthdayt" és kaptam egy szelet Sacher tortát! :-))) Hazaérve még kaptam Gabitól is egy hatalmas feketeerdő tortát, amit a nap folyamán fel is használtunk fotók készítésére.
Azt hiszem a képhez nem kell kommentár, hogy mi történt a tortámmal, de nagyon élveztük. ( mert persze elsőre nem sikerült......miért is sikerült volna???? :D :D de így viccesebb volt. )
És akkor jött a szokásos októberi szezon vége. Na és akkor mit csináljak???? Hazaugrottam pár napra, de utána tovább utaztam, először Angliába a rallyra, ami ahogy szokott lenni, nagyon nagyon jóóóóó volt!!! 2 holland fotóssal jártuk a gyorsokat, akiket még a portugál rallyn ismertünk meg. Nagyon aranyosak. Vasárnap este elmentünk egy bárba, azt hittük ott lesz a szokásos rally party, de nem ott volt, bár így is jól éreztük magunkat. Már hajnalodott, mikor haza akartunk menni, de az autónk a mélygarázsban volt, amit éjszakára bezártak ( amit mi nem tudtunk!! ), így taxival kellett hazamennünk. Másnap reggel elköszöntünk a hollandoktól és indulás vissza Anitáékhoz. Vagy mégsem???? Hááát neeeeeeeem!!!! :D :D Mivel a rally Chester város környékén volt ( ahol kedvenc focistám született.....találjátok ki, h ki az :D :D ), megbeszéltem Anitával, hogyha lehetne, akkor menjünk már Liverpool felé. Ésssssssssssss hát arra mentünk. Imádom Liverpool városát és persze a csapatot is, elmentünk az Anfieldre és gyorsan bevásároltam ott, csináltunk pár képet is a stadionnal. :-))) Olyan jóóóóóóóóóóóóóóóó volt!!!! Wanna go again!!! A bevásárlás után elindultunk vissza Anitáékhoz, maradtam még pár napot náluk és utána GO BACK HOMMMEEEE, but not so looooong!!! Nem akartam sokáig otthon maradni a szünetben, ezért kitaláltam, hogy egy hétre elmegyek spanyolba nyelvsuliba. Hova máshova mint megint Valenciába???? Az egyik ismerősöm is épp akkor Valenciában volt. :-))))
Sőt mondhatnám, hogy két barátnőm is pont akkor volt Valenciában. A repülő Madridban tett le és ott el is töltöttem pár napot, mert pont akkor volt a Real Madrid stadionjában a Puskás emlékére kiállítás. Kár lett volna kihagyni, ha már úgy is ott vagyok. Persze a másik dolog amit kár lett volna kihagyni az egy Madrid meccs,( először a margit volt a cél, m Xabika akkor még ugye ott játszott, ha jól emlékszem ) persze margit akkor pont idegenben játszott. Akkor keressünk másikat, ki legyen????? Hát persze!!!!! Az ATLETI!!! :D :D Jegyet szerezni pofon egyszerű volt, már nem tudom mennyibe került, de könnyen ment. Ki játszott akkor az Atletinél?????? Igen, igen!!! DAVID "hisztis" VILLA!!!! :D :D A meccs nagyon nagyon szuper volt, a Getafe-val játszottak és az Atleti nyert 7-0 (!!!!!)-ra és kettőt Davidka lőtt!!! :D :D
Másnap busszal elmentem Valenciába és rögtön megkerestem a szállásadómat, akinek most nem kutyája, hanem macskája volt ( amit nem szeressek, de ez őt annyira nem is érdekelte), és ha tudott mindig az én ágyamon pihent. Nem is értem miért????!!!???? :D
Este még találkoztam a csajokkal, majd irány haza és alvás. Az óráim az egész héten délelőtt voltak, így a délutánjaim szabadok voltak. Egyik ilyen szabad délután az egyik barátnőmmel találkoztam és elmentünk sétálni, lementünk a partra és ott folytattuk a sétánkat......ééééééssssssssssss olyat kaptam amit azelőtt még soha.
Imádom a lovakat és ott sétáltunk a parton, majd jött egy lovas. Nem bírtam ki hogy oda ne menjek hozzá, kicsiny spanyol tudásommal elkezdtem vele beszélgetni és a végén megkérdezte, hogy felülök-e a pacira???? Mi más is lehetett volna a válaszom, mint IGEEEEEEEEEENNNNNN!!!!! Olyan boldog voltam, mint még addig soha életemben!!!! Utána megbeszéltem vele, ha tavasszal visszajövök, akkor lehet szó arról, hogy a tengerparton lovagoljak. :-))))) Az egy sajnos hamar eltelt, esténként amennyit tudtam, beszélgettem a házi nénimmel. Nagyon aranyos nénike volt ő is, azt mondta, ha legközelebb jövök, akkor megint jöhetek hozzá. :-))) Következő nap irány Barcelona és go home!!! :-(( :-))
Ezek után több utazásra nem volt lehetőségem, mert mennem kellett vissza Ausztriába dolgozni.
Egyenlőre ennyi, a következő év még több utazást és még több új barátságot ad majd nekem.
Addig is várjatok türelemmel, hamarosan érkezik a következő!!!
Puuussszantáááááááááááásssssssss :-)))
2016. január 9., szombat
2013. július 30., kedd
The rally of Gods...avagy az Istenek rallyja...üdv Görögországból :D
Halihóóóó,
erről én nem tudok mit írni...inkább olvassátok el Pepe beszámolóját: http://www.rallysport.hu/info/2013/05/05-29_wrc_akropolisz_rally_blog_1resz.html
http://www.rallysport.hu/info/2013/05/05-30_wrc_akropolisz_rally_blog_2resz.html
http://www.rallysport.hu/info/2013/06/06-01_wrc_akropolisz_rally_blog_3resz.html
http://www.rallysport.hu/info/2013/06/06-04_wrc_akropolisz_rally_blog_4resz.html
http://www.rallysport.hu/info/2013/06/06-06_wrc_akropolisz_rally_blog_5resz.html
http://www.rallysport.hu/info/2013/06/06-07_wrc_akropolisz_rally_blog_6resz.html
nagyon jóóóóó blogok és mindent leír részletesen.........

2013. május 25., szombat
Portugal fue de nuevo de puta madre
Halihó.
Megint itt lennék. Hogy mi is történt eddig??? Sok minden, de mindent nem írok le, de Portugáliát igen. Jól látjátok már megint Portugáliában töltöttem "unalmas" óráimat. :D:D
Már már szokásosan apucim vitt ki a reptérre, ahol ugye 5perces az ingyenes parkolás, így gyorsan ki a kocsiból és irány leadni a csomagomat. A reptéren találkoztam a többiekkel, gyorsan leadtam a csomagomat és mentünk is az átvilágításhoz. Itt a cipődet (elvileg) nem kell levenned, csak a csizmát, de nekem most kivételesen le kellett vennem, mert vastag volt az alja. Miután mindenki sikeresen átjutott, fölmentünk a mekihez és ott várnunk kellett míg mehettünk a géphez. Majd egy óra várakozás után kiírták, hogy melyik kapuhoz kell mennünk és meg is indultunk arrafelé.Várnunk kellett míg felmehettünk a repülőre és a többiek észrevették a volt miniszterelnököt Medgyesi Pétert. Mint kiderül ő is Zürichbe jött, sőt majdnem előttem ült, én a nyolcadik sorba jobb oldalon a szélén ültem, ő meg a hetedik sorba a bal oldalon a szélén. Két másik rallys társam mellett ültem a repülőn, és persze nem igazán hagytak aludni, dőlt belőlük a hülyeség. A repülőn kapott kajára az egyikük ráírta, hogy Józsi menü (m ugye ő a kedvencünk a rallyba.....:P) és csináltak róla fényképet is, amit sajnos nem tudok megmutatni, mert még nem kaptam meg. Sikeresen landoltunk Zürichbe, ahol nem volt olyan sok időnk az átszállásra. A gépünk fél órán belül ment tovább Portugáliába, Lisszabonba. Ez az út majdnem 3 órás volt, így sikerült kicsit aludni a gépen.(ja és persze megint megkaptam az előző útitársaimat ) Itt is sikeresen landoltunk. Megérkeztünk Lisszbonba és tudjátok mi fogadott minket???!!!??? Hát az ESŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ!!! Azt hittem hirtelen,hogy rosszul látok, de nem. Na mindegy. A reptérre kijöttek értünk kisbusszal, mert bérelt kocsival mentünk tovább le Faroba és utána Vilamourába. Megkaptuk a Volkswagen Polonkat, ami véletlen lett volna???? :D:D hihi Miután leértünk Vilamourába, elfoglaltuk a szállásunkat és este mentünk bulizni. Másnap korán kellett kelni a kvalifikációhoz. Kifogtunk egy jó helyet és még videókba is bekerültünk. Nagyon nagyon porosak lettünk, ahogy szokták mondani, poros és veszélyes a rally!! Ami igaz is!
A kvalifikáció után már csak a megnyitó volt aznapra, ami csak este 9kor kezdődött, így volt egy csomó időnk mászkálni a városba. Előtte azonban még beugrottunk a service parkba, és ott összefutottunk Carlossal, váltottunk vele pár szót és mentünk is másfelé.Ja és persze a BELGA pilótával is lett (megint) közös képem. Mert miért ne??? :P:D Majd elmentünk a szállásra és utána irány a part, ha már ott volt az "orrunk" előtt. A vizet csak ketten próbáltuk ki....igaz azt is csak lábbal, de akkor is (majd most görögbe...hmhm), és egyszer úgy elkapott a hullám, hogy a gatyám teljesen vizes lett. De nem baj, jó játék volt és szerencsére annyira hideg nem volt. Kicsit még napoztunk a tengerparton (vagy inkább óceán??),aztán elmentünk kajálni a megnyitó előtt. A választásunk egy pizzázóra esett, amiből itthon is sok van. Nem volt rossz a pizza. Nyolc óra körül hazamentünk átöltözni és irány a tőlünk gyalog 5percre lévő megnyitó helyszíne, amit Évinek köszönhetően a pódiumról néztünk a VW-es kártyánkkal. (aminek még utána is nagy hasznát vettük!! :D ) A megnyitó nagyon szép volt, az elején volt tűzijáték( bár az én személyes tűzijátékom sokkal jobb volt, igaz nem volt olyan hosszú). Megnyitó után hazamentünk és eltettük magunkat másnapra.
Pénteken korán keltünk és mentünk volna az első gyorsra, de akadt egy kis probléma.....nem a jó időt néztük, így már csak az aznapi második gyorsra értünk oda. Olyan rossz helyünk nem volt, páran jöttek mint az állat.....Ostberg, Sordo és Lappi nagyon siettek, annyira hogy a kanyarnál két keréken fordultak, igazán látványos volt. Megnéztünk pár autót, majd mentünk volna a következő gyorsra és már a fele utat megtettük (igazán zötyögős, kavicsos úton..szegény polo....), mikor kiderült, hogy megint a rossz időt néztük és már az a gyors elkezdődött, tehát fordulás vissza. Ugyanazt a gyorsot néztük meg mint előtte, csak a délutáni fordulót, ja és fölmentünk a dombra. Volt ott egy pár szurkoló és kiderült, hogy spanyolok és elkezdtem velük beszélni és értették, amit mondtam és én is amit ők. *-* Miután majdnem lejött az összes kocsi, elindultunk visszafelé, egy kis szervizpark, majd átmentünk az egyik útitársunkhoz Albufeirába, mert ő ott lakott. Lementünk a partra, és ott találtunk egy éttermet, ahova beültünk egy italra. Csináltunk szép naplementés képeket. Másnap reggel ismét korán keltünk, de annyira nem kellett sietnünk. Felfelé haladtunk az úton, ami olyan kacskaringós volt, hogy nem is ettem semmit, de nagyon felkavarta a gyomromat és mikor kiszálltunk, kiderült nem is csak az enyémet. Megálltunk kávézni és fagyizni. A gyorsnál fölmentünk egy jó magas dombra, ahonnan jó sokat beláttunk. Spanyol mezembe voltam, hogy szorítsak Daninak és Carlosnak, de nem volt jó döntés, mert azon a második gyorson már nem jöttek, mert felborultak. Grrr!!! Ahogy nem jött később a belgám se, neki más volt a problémája. Kicsit morcos lettem és levettem a mezemet és alatta pántos felső volt. Na ezt nem kellett volna. Olyan meleg volt, hogy sikeresen leégtem, a hátam olyan piros volt mint a felsőm. Miután már eleget láttunk elmentünk egy másik gyorsra, a kocsihoz közeledve kaptunk spanyol szurkolóktól sört. hihi :D Egy másik magyarokkal teli autó is csatlakozott hozzánk és együtt mentünk a következő helyszínre, vagyis mentünk volna, mert rátértünk egy útra, amire nem kellett volna és az a másik kocsi kicsit beragadt a sárba. Szerencsénkre jött két terepjáró és kimentették a kocsit. Az aznapi utolsó gyors nem volt izgalmas, így inkább gyorsan elindulunk vissza a szervizparkba. Ahol izgalmas dolgok történtek.....vagyis számunkra nagyon jóóóóóó volt!!! :D:D A srácok otthagytak minket a parkba és körbejártunk. Egyszer csak megláttuk Patrikot és köszönt nekünk. Ja kaptunk pezsgőt is ott. Bementünk a VW-hez és ittunk Red Bullt és hoztunk karkötőt. Patrik ismét feltűnt a színen és beszélgettünk vele és kérdeztem mikor adhatnám nekik oda a bort. Ja leült velünk beszélgetni és megkapta a bort és kérdeztem, hogy Józsinak mikor és hogy lehetne. Erre rögtön beterelt, hogy adjam neki oda most, hát nem tökölt sokat. Odaadtam mind a kettőnek és nagyon örültek neki, utána csináltunk közös képet, aláírták a belépőnket. Miután eljöttünk Anitának írt Patrik, hogy a következő versenyekre kaphatunk passt. Este nem kellett altatni minket, simán elaludtunk.
A vasárnapi első gyors az volt, ahol két éve is voltunk. Megérkeztünk és utána kerestünk egy jó helyet, vagyis a többiek kerestek, én leragadtam az egyik standnál és néztem a forma-1et. Drukkolnom kellett Kiminek, és végig is néztem és Kimi a dobogó második fokára állhatott fel. Anita már teljesen pánikba volt, mert Józsiék vesztettek egy kis időt, de így is vezettek. Megnéztük kb az első 10 autót és mentünk is át a másik gyorsra. Közben megálltunk egy kocsmánál mosdót keresve, amit az udvarban találtunk meg. Miután leparkoltunk, nem kellett sietnünk, volt még sok időnk. Elhaladt mellettünk Silva ( nem a spanyol válogatott játékosa....és nem is spanyol, hanem portugál), aki a haverunk és eddig csak facebook-on beszéltünk vele, most élőben is találkoztunk és beszélgettünk velük. Ez a gyors két éve a Power Stage volt, de idén nem. Ismét az első 10 kocsit néztük meg és mentünk is le a szervizbe. És vajh melyik csapathoz mentünk??? Hát persze, hogy a VW-hez. Megnéztük az ünnepléseket, majd mentünk a dobogóhoz. Mikor vége lett, az első 3 ment interjút adni, de Patrikot még sikerült elkapnunk és gratuláltunk neki. Ezek után hazamentünk, én hajmosás után lementem netezni ( ja majdnem minden este elmentünk netezni :D), este meg készülnünk kellett a bulira!!!!! Ami nagyon jól sikerült, bár volt egy momentum amit ha lehetne törölnék, akit érdekel privátba elmesélem,de itt NEM!! Hatan mentünk el oda, ami a szállásunktól kb 5percre volt. Ja és még a kezdés előtt kint ültünk a teraszon és láttunk pár pilótát elmenni ott. (Sordo, Miko navigátora, Józsi és Patrik....meg még voltak, de most már passzolok...) A buli jól sikerült, hajnali 4 körülmentünk haza és kaptunk Anitával a francia szurkolóktól rózsát.
Másnap aludtunk, de nem sokáig. Elmentünk a mekibe netezni és utána VAMOS A LA PLAYAAAAAA!!! :D:D Napoztunk kicsit, sajnos olyan sokat nem tudtunk, mert Anitát ki kellett vinni a reptérre....:-(((( Délután-már Anita nélkül-elmentünk Sagresbe, Európa legnyugatibb pontjára. Gyönyörű hely volt, csak nagyon nagyon szeles. Este későn értünk vissza a szállásra, de azért még lementünk egy búcsúestére, ahol összefutottunk pár másik magyarral. Beszélgettünk és iszogattunk, majd eltettünk magunkat másnapra, mert reggel 7kor indultunk, hogy odaérjünk a reptérre Lisszabonba.
Kedden reggel 7kor el is startoltunk Vilamourából fel Lisszabonba. Megérkeztünk oda, leadtuk a kocsit és irány a reptér, becsekkoltunk és 11után felszállt a gép és irány haza. Este fél 8ra értünk Ferihegyre.
Ez is egy igazán jól sikerült rally volt. See you next time in 2 days in GREECE!!!! :D:D
(ja sajnos képeket nem tudtam feltölteni, de azokat face-n megnézhetitek...)

2012. december 6., csütörtök
Vamos Espanyaaa....pero Espanya es no DE PUTA MADRE como Portugal
Halihóóóó!!!
Na és akkor jön a szokásos kérdés: hol is kezdjem??? Hát ugye az elején.......Hétfőn délbe hazaértem Ausztriából, de nem sokáig töltöttem otthon az időmet, mert másnap hajnali 6kor(amit majdnem lekéstem :P:D) már indultam is tovább Spanyolországba. Nem sokkal felszállás után már szokásos módon aludtam is ( bár most először voltam a vészkijárat mellett....), a leszállásra ébredtem fel. Barcelonába az otthoninál sokkal jobb idő volt, bár nagyon melegem nem volt. Megkerestem a buszmegállót, ahonnan lementem busszal Valenciába. A buszom WI-FI-s volt, így tudtam beszélgetni buszozás közbe pár ismerősömmel, így az idő hamar eltelt. Valenciában nem volt túl jó idő, csak "17" fok volt és borús idő. Arra gondoltam, hogy megkérdezem valakitől, hogy merre kell mennem a szállásomhoz, de aztán addig nézegettem a nagy térképet, hogy nem kellett. A térkép alapján simán megtaláltam, hogy merre az arra. Becsekkoltam a szállodába és megkaptam a szobámat, ami a negyedik emeleten volt. Szerencsémre volt wifi is a szobába, így este tudtam EGYESEKkel beszélni. Bár még előtte elmentem a másnapi meccsre jegyet venni és kaptam is. (vettem egy pólót is) Másnap nem keltem korán, majdnem fél 11 volt. Elmentem és mászkáltam a városba, de térkép nélkül. Jaaaaa és persze délután elkezdett esni az ESŐŐŐŐŐŐ, amin már meg se lepődtem. Először elmentem a Plaza d'Ajutment-re, ahol kihasználtam, h ingyenes a Wi-fi a Café y té-nél. Majd sétáltam tovább a Plaza de la Reiná-ra, ott mászkáltam kicsit és beültem kajálni. Ettem fincsi paellát, de nem tengeri herkentyűset, hanem csirkéset. (amit paella valencia-nak hívnak....és nagyon finom) Ja még mielőtt bementem volna ebédelni, vettem egy jó kis valenciás táskát( na igen....van egy rossz tulajdonságom, imádom a táskákat :P:D de nem akármilyet...hihihi). Még mászkáltam a városba, majd visszamentem a szállodába készülődni. Nem kapkodtam el a dolgot, m majdnem fél 9 volt,mire a stadionhoz értem. Ami még mindig elbűvöl, hogy milyen hatalmas. Először Manolóhoz vettem az irányt, csak köszöntem neki, de mondta h meccs után menjek be hozzá. Mentem a stadionhoz a csepegő esőben( miért is ne...én vonzom az esőt :P), kicsit nehezen találtam meg a helyem, de sikerült. Fedett helyem volt, bár néhol még így is csöpögött rám az eső. Az első félidő majdhogynem unalmas volt a számomra, mert ugyan az egyik kapu mögött ültem, de az események pont a másik kapunál történtek....igaz így se unatkoztam, de jobb lett volna ha az én kapumnál történik(bár a második félidőben....az elsőbe még jó, hogy nem ott...m az volt a vendég kapu...), gondoltam, ha ilyen szorgalmasak az első félidőben, akkor a második is hasonló lesz.....hát sajnos nem lett, de azért izgalmas volt és nyert a Valencia 4-2-re. Ez volt a 8ik Valencia meccsem és a mérleg 7győzelem és 1döntetlen...szerintetek??? :D:D Jó ómen nekik, ha ott vagyok, igazán lehetnék a kabalájuk és akkor mehetnék az összes meccsükre, még élvezném is a dolgot. Meccs után bementem egy kicsit Manolóhoz és beszélgettünk is kicsit, kérdeztem tőle, hogy milyen volt az EB. Azt mondta, hogy nagyon jó, megemlítettem neki, hogy láttam a tvben. :P:P Majd még azt is mondta, hogy következő hétfőn (amikor ott voltam, ahhoz képest) megy Panamába, mert ott játszott a spanyol válogatott. Ja és persze majd megy a konföderációs kupára és utána a VBre...szegény ember. Nem voltam nála sokáig, elköszöntem tőle és mondtam, h másnap megyek Salouba ( amit nem mindegy hogy hogyan ejtesz, m különben nem értik, hogy mi van :D:D hihi...tapasztaltam...idén és tavaly is :P:D), ahol vártak a barátaim. Taxival mentem vissza a szállodába. mert este nem lassan közlekednek a buszok. Másnap hajnalba kellett kelnem, mert a buszom nagyon korán indult, ha jó emlékszem akkor hajnali fél 7kor. Taxival mentem ki, mert nem akartam kockáztatni, biztos, ami biztos. Az út ismét nagyon hosszú volt, mivel korán volt-meg amúgy is- aludtam kicsit a buszon. Egyszer megálltunk útközben és sofőrt cseréltünk. Mikor már közel voltunk a városhoz, már tudtam hogy jó helyen járunk. Ismerős volt tavalyról és egy része le is volt zárva a shake down miatt. (a sofőrünk ezért problémázott is kicsit....de én csak nevettem rajta :P) Végre megérkeztünk az állomásra, ami közvetlenül a tengerparton van. Ragyogó napsütéses idő volt. Írtam "apának", hogy megérkeztem, de még várnom kellett, m ők még a shake dow-on voltak. Mit csináljak míg várok??? Hát irány a tenger. (hatalmas csomagokkal :P:D) A víz nem volt hideg és gyűjtöttem egy pár kagylót is. :-)) Ja és egy nénit megkértem a parton, hogy fényképezzen le. :-))) Ezek után kiültem a partra és napoztam, meg kicsit spanyoloztam és beszélgettem egy biztonsági őrrel SPANYOLUL!!! hihi Nagyon büszke voltam magamra, megérte tanulni. :D:D Nem sokkal később megjött értem "anya" és mentünk apáékhoz. Sajnos "nővéremre"várni kellett, de délután ő is megérkezett. Miután a kocsinál voltunk, elmentünk a szállásra, hogy lepakoljuk a csomagomat, át is öltöztem rövidnadrágba, mert nagyon nagyon jóóóó idő volt( mindez NOVEMBER 8án!!!! :D). Miután mindenki átöltözött, irány a szervizpark. Körülnéztünk, csináltunk fényképeket és láttuk Józsit is, aki bicóval száguldott el mellettünk. :D Megbeszéltük a másik autóban ülőkkel, (összesen 9en voltunk) hogy hogyan tovább majd mentünk összeszedni Anitát. Pontosan már nem emlékszem, hogy mit csináltunk, de az biztos, hogy elmentünk boltba, ahol hatalmas piás üvegeket láttunk. :D
A sok pia látványától megéheztünk, találtunk egy olasz éttermet (értitek...olasz éttermet spanyolba.....nem normális.....na mindegy :D), betértünk oda és kiderült nem csak vacsora lesz ott, hanem WI-FI-t is kaptunk. Mindenki rá is repült :P:D....nem vagyunk függők...ááááááááá dehogy :D:D:D Vacsora után mindenki ment a szállására és de még mielőtt eltettük volna magunkat másnapra,megbeszéltük melyik gyorsokra megyünk. Persze a csütörtöki nagyon nagyon jóóóó időnek nyoma se volt reggel(sőt egész nap), helyette az esős csúnya időt kaptuk. Az első gyorsnál egy kis kápolna mellett találtunk helyet...ja és fedett is volt, m egy nagy kőtömb volt felette :P:D jó hely volt. :-)))
Ezen a gyorson jó sok autót megvártunk, de nagyon sokan ki is estek, pedig az első nap második gyorsaságija volt. Nem jött Solberg, Neuville( a BELGA....khm....:P:P:D), Oliveira és Sordoék se jöttek. Innen átmentünk a következő gyorsra,ami előtt Timi azt mondta, hogy mi lenne ha pont az a versenyző esne ki, akit meg kell várnunk utolsónak......mondjuk Atkinson....és láss csodát, Atkinson jött elsőnek és már törött első futóművel "száguldott" felénk, ami nem sok jót sejtetett, főleg úgy hogy a felvezető autók se tudtak egyszerűen fölmenni az előttünk lévő csúszós útszakaszon...hihihi. Be is jött....Atkinsonnak nem is sikerült fölmenni, ott előttünk próbálkozott.....de nem jött össze. A többiek sikeresen megtették az utat. Miután megnéztünk pár autót, próbáltuk még elérni az egyik gyorsot, ami a tengerparton volt....de sajnos a forgalom és a lezárt utak nem segítettek nekünk. Mivel a gyorsról lemaradtunk, így bementünk a szervizparkba. Sok kocsit láttunk, bementünk a citroenhez (mert volt kártyánk és bemehettünk :P). Miko navigátorát lefényképeztem egy cuki kislánnyal a kezébe, mikor meglátták, hogy fényképezem őket a kislány elkezdett integetni. :-)))) Mentünk a Minihez és köszöntünk Carlos haverunknak, beszélni nem tudtunk vele, mert mennie kellett. (ott volt a barátnője.....nem úgy mint portugálba.....bár ez minket hol érdekel???? na mindegy) Anita beszélt pár szót Józsival.....majd megvártuk Patrikot is( nem ez az igazi nevük, de nem mondom el mi az....ha érdekel kérdezd meg tőlem...vagy keress rá a neten :P ), mert ő Anita haverja (bár tagadja...de na van két szemem és látom amit látok :P:D:D haha) és beszélgettünk vele...majd odament a francia szurkolókhoz...de még kérdeztünk tőle vmit( ja a pancserek az első nap kiestek...hahaha...de ott maradtak :P), majd azt mondta, h "send me text message"(ja igen m először emailt akart, h azt írjunk neki, de az sajnos nem volt nekünk :P). Vajon írtunk neki vagy nem??? Majd a következő blogba talán elmondom...vagy nem. Este elmentünk megint az olasz étterembe a csipetcsapattal kajálni. Majd hazamentünk aludni. Másnap is megnéztünk pár gyorsot, annyi izgalom nem történt. Ja az egyik gyorsot egy ház erkélyén néztük meg, a többiek nem hittek nekem hogy ezt lehet, de a spanyolok nagyon nagyon barátságosak( és tavaly is ott néztük ezt a gyorsot....:P:D) és mondták, h menjünk nyugodtan. Akik fönt voltak velem nem bánták meg. Onnan mentünk egy másik helyre és már kezdtünk megijedni, mert akiknek drukkoltunk azok egy ideig nem jöttek, de végül csak sorra kerültek. Megnyugodtunk. Majd mentünk ha jól emlékszem a szervizparkba. Ott fényképezkedtünk pár versenyzővel, utána ismét irány az olasz étterem. És este irány BULIZNIIIIII!!! :D:D Anita megismerkedett 2olasz szerelővel, akikkel mentünk bulizni. Összesen 5en voltunk, 3om srác(1magyar és 2olasz) és mi ketten Anitával. az elején azt hittük, hogy az egyik olasz csak a fiúkat szereti, de kiderült hogy tévedtünk......aki nem hiszi járjon utána, hogy miért nem :P:D:D én talán majd elmondom neki, de itt NEEEEEM!!! :D:D Nagyon jóóóól éreztük magunkat a buliba és elég sokáig maradtunk is. Fél 6ra értünk vissza a szállásra és fél 7kor kellett kelni, mert mentünk a gyorsra. Képzelhetitek, hogy éreztük magunkat mind a 3an......"anya és apa" persze röhögtek rajtunk. :P:D Megint megnéztünk pár gyorsot, majd mentünk a célba. Nem láttunk belőle sokat,mert hátul álltunk. De azért csináltunk pár képet.

ezt a képet csak azért, mert szerintem nagyon jóóó lett :-))

helyes gyerek, nem??? :D:D
Még elmentünk a szervizparkba, majd sokára haza és mentünk megint bulizni, mert azt hittük megint olyan lesz, mint portugálba. De sajnos nem volt olyan és nem is olyan volt mint előző este.....így hamar hazamentünk. Másnap ragyogó napsütés fogadott minket. Mit csináljunk?? "Anyának és apának" a repülője Barcelonából ment, így nem volt mint tenni, a csipetcsapattal irány Barcelona. Nagyon nagyon jóóóóó idő volt, majdnem 20fok. :D Elmentünk sétálni kicsit bent a városba, majd le a partra, a csapat ketté vált és 6kor találkoztunk a többiekkel. Egyik része hazarepült, a másik visszament Salouba, mi ketten Anitával ott maradtunk Barcelonában. Kerestünk szállást, majd később még elmentünk vacsizni...szokásos pizza és sangria...FINCSIIIIII. :D:D:D Kedden hajnalba keltünk és mentünk a reptérre. 9kor szállt fel a repülő Barcelonából és repültünk haza.
Ez a hét is hamar eltelt és bár annyira nem volt jó, mint portugál, de azért kaptunk emlékeket elég rendesen. :D:D:D See you next year, maybe?? :D:D
2012. szeptember 24., hétfő
Szülinapom...ami 3napig tartott....:-))
Halihó.
Elég rég jártam erre...sok minden történt velem azóta, de most csak a hétvégémet írom le gyorsan!! Kezdjük azzal, hogy előző hétfőn megjött egy rég nem látott ismerősöm, busszal jöttek Luxemburgból ( luxemburgi portugál buszsofőr..hahaha). (Még nem volt itt a buszsofőr, de EGYESEK már féltékenyek voltak.....khm....ALAPTALANUL!!!) Megjöttek, majd vacsi előtt váltottam vele pár szót, majd este is....de hamar lelépett aludni. :P Kedden és csütörtök este is ő maradt a legtovább a bárnál, beszélgettünk kicsit és mondta, hogy tetszett neki Magyarország, főleg Budapest és a Balaton,bár szegény Siófokon nem volt, pedig az lett volna az ő városa!! Talán majd jövőre! :-)))
Na akkor térjünk át a hétvégi bulizásra...party egész hétvégén!!! :D:D
Először is itt egy kép (és többet nem mutatok!!! :D), de még mielőtt bárki is azt gondolná, hogy van köztünk valami, ki kell hogy ábrándítsam........neki otthon bnője van(bár ez a mai világban nem jelent semmit),nekem meg....hát öhm.....van vki....csak még nem tudjuk, hogy mi ez :D:D haha (nem minden az aminek látszik.....)
A bulizást már szerdán megkezdtük, m Gabiéknak akkor volt jó, és én is szabad voltam. Ettünk ittunk, jót mulattunk. Kaptam tőlük tortát,amit mint kiderült anyucim intézett Gabi által. Nem maradtam sokáig, és még Vele is beszéltem skype-on, persze első kérdése beszéltem a buszsofőrrel......ááááááááááááááá :D:D Csütörtök este én voltam a zárós. A drága buszsofőröm( csakazértsemondommeganevét :P) elvitte este a buszt a Tiroler Abendre és előtte kérdezte, h nincs-e nálam dvd,m ő kint marad a buszba.....szőke, ha előbb szólt volna hozok...de este 8kor....már dolgoztam. Na mindegy....és kérdezte, hogy meddig leszek, m akkor visszajön majd inni egyet. Mondtam, hogy okés. Hát így is történt és visszahozta a vendégeket,majd jött a bárhoz és nem is akart onnan lelépni, bár kérdeztem tőle, hogy nem jön-e le velünk a badwandlbe, m másnap szülinapom lesz és belemegyünk az éjszakába. De nem ő nem jön, mert másnap vezetnie kell( fél 10kor indultak...a kolléganőm, másnap fél 8ra ment dolgozni.....és ő lejött...), de azért egyig képes volt lent maradni. Ja és 11után már csak ketten voltunk lent. Éjfél után visszajött a Biso és a Sarah és elkezdtek énekelni nekem. Ittunk a Sarah-val pálinkát,majd a drága buszsofőröm is meghívott egyre(majdnem leírtam a nevét...haha). A csajoknak nagyon nem tetszett, hogy a jó ember olyan sokáig lent volt(bár kedden én mondtam neki, hogyha egyedül van lent vki, akkor 2óra után kidobhatom :P:P), de egykor lelépett és hagyott minket elmenni bulizni. Gyors átöltözés és irány partizni. Lementünk,bár nem voltak sokan.....sőt velünk együtt kb 10en,na jó lehet 15. :P:D Leültünk a szokásos helyünkre (mindig az egyik bárhoz megyünk, m a pincéreket már ismerjük), és ott volt a dj is. Az első része a meglepetésemnek az volt, hogy bemondták a hangosba, hogy szülinapom van és hogy 23éves vagyok(haha...a Sarah nem tudta pontosan....:D:D), majd mentünk táncolni Sarahval és utána ittunk is kicsit....jöttek oda srácok,megtudták h szülinapom van és meghívtak egy-egy italra. :D:D hihi Nagyon jól éreztem magam, annyira hogy negyed 6után indultunk haza. Másnap reggel tesóm keltett, aki nem tudta h előző este bulizni voltunk. :P Nem aludtam túl sokat, és 2re mentem dolgozni, de előtte még sikerült beszélnem egy "kisfiúval", aki szintén boldog szülinapot kívánt, sőt még anyucija is. Kettőre mentem dolgozni és a szállodában mindenki boldog szülinapot kívánt, nem csak a kollégáim, hanem pár vendég is.....délután jöttek holland törzsvendégek és tőlük ajándékot is kaptam!!! :D:D
Este persze sietni akartam, én csináltam a buszt(ja és jött sofőr "bácsim" és kaptam 3puszit-m portugáloknál 3om van,nem 2 mint nálunk...)....de persze pont most nem akartak sietni, mindegy 10előtt így is kész lettünk. Persze a többiek a dohányzóba vártak rám, ahol ott volt a jó ember is. Mentünk átöltözni, közbe megbeszéltem a csajokkal, hogy buszsofőr is jön és írtam is neki, hogy hova jöjjön. Először a Kosisba mentünk és ott találkoztunk a többiekkel, akiktől kaptam ajándékot(gutscheint és képeslapot), persze nekem kellett ülnöm a haverom mellé, ami nekem nem okozott gondot, jót beszélgettünk és ittunk. A srác olyan mázlista, hogy a busszal majdnem háromnegyed(ha nem egész) Európát bejárta már, nem kicsit irigylem!!! :D:D Éjfél körül énekeltek nekem az egybegyűltek. :P:D Nem sokkal később elindultunk a badwandlbe, nagyon sokan voltak lent, de a legtöbb nagyon nagyon fiatal.(amit meg is jegyzett a Biso és a bs...hihi a 2 "öreg")Táncolni nem táncoltunk, inkább csak ittunk és jól éreztük magunkat. Most nem maradtunk sokáig, olyan 3körül már otthon is voltam. Másnap délre mentem dolgozni. Úgy tűnt vége a bulizásnak, de még este is mentünk, de csak pár órára. Este beszéltem megint kicsit az emberrel, de ő nem jött velünk,m fáradt volt. Szegény...hahaha......idén nem bulizott annyit,mint 2éve.....öregszik???!!!??? Persze szombaton a szállodába azt feltételezte, hogy van kötünk valami, de NINCS. Bár ezt senki nem akarta elhinni és még vasárnap is ez volt a téma, hogy ő meg én.......de NEEEM!!! Vasárnap est is én zártam és már majdnem elment az összes vendég, a buszosok már leléptek, de sofőr bácsi még nem....visszajött és ivott még egy utolsót, kicsit beszéltünk, és mondta, h lehet jön Bpre bulizni, ha talál hozzá kollégákat, ha nem akkor majd jövőre. :P:P
Véget ért a nap, a busz ma hazament és a buliknak is vége, de nagyon nagyon jóóóóó szülinapom volt, nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz!!!!! Jövőre ismét??? :D:D
Köszi azoknak akik ott voltak!!! :D:D

2012. május 15., kedd
Utazgatásaim
Halihó!!
Portugáliát már leírtam, hogy mi történt ott, de azóta se unatkoztam. Egy héttel később miután megjöttem portugálból, volt a lovasvizsgám. Amire annyit nem készültem mint a legutóbbira(amin nem is vehettem részt, mert a kórházba landoltam....:S:S), bár a szóbeli részére nagyon készültem, még portugálba is tanultam kicsit, mikor a két gyors között vártunk. A vizsga napján nagyon nagyon izgultam, de mindenki biztatott, még a szállodába is bementem az egyik kolléganőmhöz és voltak ott vendégek, akik biztattak, jól esett. Lementem a lovardába és először letisztítottuk a pacikáinkat, majd várni kellett...elég sokat.....majd egy idő után szólt Thomas, hogy nyergelhetünk. Sikerült fölnyergelni az összes pacit, én az ugratáshoz Ladyt, a díjlovagláshoz pedig Giront kaptam. Ladyvel elmentem a fedelesbe bemelegíteni, mert én voltam vele az első lovas, de alighogy fölültem, megjelent Thomas és mondta, hogy kezdünk. Én voltam a második, de mivel az első lovasnak nem volt védőmellénye( amit én az esés óta viselek...anya nem is engedne nélküle...), így nekem kellett kezdenem, kicsit idegesek voltunk a pacimmal(na jó én még jobban) az első akadályt lépésben tettük meg. Nagyon ciki, de utána a többi ment simán és átugrattam a maradék hármat. A pacimat átadtam a következő lovasnak és maradtam egy picit a többieket is megnézni. Sok időm nem volt, mert a másik pacimat még fel kellett nyergelni. Kicsit még várnom kellett, de nem sokkal később bementem a fedelesbe bemelegíteni a pacival. Most volt időnk. Itt én voltam a második, szerencsére nem kellett kezdnem. A bejáratnál kellett azért maradnom, mert én voltam a második. Sikeresen teljesítettük a díjlovaglást is, mikor befejeztem fel kellett mennem a büfébe, mert ott voltak a bírók és megkezdődött a szóbeli. Ketten voltunk ott, sok mindent kérdeztek és tudtam is, csak kicsit nehéz volt mindezt németül elmondani, bár megtanultam, de hirtelen nem tudtam, de a bírók látták rajtam, hogy tudom. A végén megkérdeztem, hogy hogyan sikerült, és mondták, hogy jól és átmentem, de azért tanuljak meg jobban németül. Hahaha. :D:D Utána még ott maradtam és megnéztem a többieket is, ja és Thomas megjegyezte, hogy akkor most néz nekem lovacskát. Na persze...:D Este még bementem a szállodába is, és beszélgettem a többiekkel. Másnap hajnalba indultam HAZA.:D:D Otthon megbeszéltem a bnőmmel, hogy akkor most merre lesz az arra. A választásunk Belgiumra esett. Nem is értem MIÉRT??? :D:D hahha :D Beszéltem azzal a drágával is és tetszett neki az ötlet. Április 23án hajnalba indultunk el a Ferihegyi reptérről, bár kicsit késve, de 8óra után leszállt a gépünk a brüsszeli reptéren. Ott egy "taxi" várt minket. Az idegenvezetőnkkel megnéztünk sok mindent Brüsszelbe, bár azt hogy minek mi volt a neve ne kérdezzétek, bár a pisilős fiút tudta. Mi mást?? Ja és délutánig tök jó időnk is volt, de délutánra beborult kicsit és esni is elkezdett. Elmentünk kajálni a Quickbe(ami a mekinek felel meg, csak belga változatba). Onnan az Atoniumhoz mentünk és megnéztük azt, annyira nem volt nagy szám. Majd a Mini Europát néztük meg, ami nagyon tetszett és ott volt Algarve is. Gyorsan le is fényképeztem a többieknek. :D Végignéztük az összes országot, még Magyarország is benne volt a Rudas-gyógyfürdővel! :D Mikor már mindent körbejártunk, mentünk megnézni még a Heysel-stadiont, de persze nem lehetett bemenni(bezzeg angliásba és spanyolba be lehet menni :P:P). De a stadion előtt csináltunk pár képet. Már mást nem igazán akartunk így elmentünk a "taxinkkal" Antwerpenbe...és persze dugóba keveredtünk. Szép lassan, de eljutottunk Antwerpenbe. A kocsival leparkoltunk és megkerestük a szállást, ami nem volt messze a parkolótól. Becsekkoltunk és még a taxisofőrt is fölengedték, bár a lelkére kötötték, hogy csak öt percre maradhat. Haha....vajh mit tudna tenni ennyi idő alatt??? :D:D xĐ Na mindegy, nem maradt sokáig, odaadtam neki a könyvet és utána elbúcsúztunk tőle. Másnap fél 10kor találkoztunk és mentünk felfedezni Antwerpent. Egész jó időnk volt, még a nap is kisütött. Itt is sok mindent láttunk, bár a nevüket itt se tudjuk, de láttunk hasonló kikötőt, mint portugálba és elmentünk shoppingolni is (hát na csajok vagyunk vagy mi a szösz :D:D) egy hatalmas plazaba(mint nálunk a westend vagy campona) és jól rá is ijesztettünk egyesekre, sajnálom nem lehetett kihagyni. Sajnos itt ebbe a plazaba csokit nem találtunk, így visszamentünk Antwerpenbe. Elmentünk sétálni és megrohamoztunk a Borival egy játszóteret, mint olaszba, ki kellett próbálni a hintákat, olyanok voltunk mint a gyerekek. Elvan a gyerek ha játszik! :D Miután kijátszottuk magunkat, mentünk tovább és betértünk egy boltba és ott végre (egy kis segítséggel ugyan...) megtaláltuk a megfelelő csokit. Visszasétáltunk a kocsihoz és irány a hotel....én nagyon nem akartam, hogy vége legyen és haza kelljen mennünk......így azt se akartam, hogy korán elmenjen......ezért inkább lementünk együtt a Quickbe kajálni és beszélgetni. De az idő így is eltelt és haza kellett menni, elbúcsúztunk. Borival fölmentünk a szobánkba aludni, bár Barca meccs volt és azt néztem, bár a végén nem örültem(ahogy annak se, hogy ilyen gyorsan eltelt a 2nap...). Másnap délelőtt még elmentünk shoppingolni Borival picit, én nem is tértem haza üres kézzel, persze megint lett egy táskám. Haha :D:D Délután fölszálltunk a vonatra és irány a brüsszeli reptér, időben odaértünk. Persze a repcsi szokásához híven(nehogy már egyszer időben elinduljon....) kicsit késett. Kicsit már idegbeteg lettem.....:D Egy csomó csomó Ryanair repcsit láttunk a reptéren, de Wizzair alig......és volt egy Ryanair, aminek az oldalára Comunitat Valencia volt írva.....mentem volna oda, ott nem esik az eső. Sikeresen hazaértünk és még bementünk a nagyimékhoz vacsizni, majd go HOME. Jön folytatás, mert még nincs vége...azóta volt itt egy kolléganőm és bemutattam neki Budapestet(és jobb idegenvezető voltam mint EGYESEK!!!) utána elmentem anyucimmal olaszba....és jövőhéten megyek GÖRÖGbe!! Még sosem voltam ott!! Megyek rallyra megint és ott lesz Carlos haverunk, és már meg is ígérte, hogy jófijúúúú lesz!! :D:D SEE YOU SOON!!

Atoniumnál
A pisilős kisfiú(amiből már van lány is)
2012. május 9., szerda
Portugal again......es DE PUTA MADRE :D:D
Halihóóóóóóóóó
Hol is kezdjem???? Főnökasszonyom elengedett
Portugáliába, csak azt nem tudta, hogy rallyra. Kedden reggel elindultam a
repülőtérre, ami nem volt közel, sőt több mint 4órányira volt Fügentől.
Münchenbe szálltam át a másik vonatra és majdnem lekéstem, mert rossz felé
irányítottak engem. Sikeresen megtaláltam a megfelelő vonatot, és már indultunk
is tovább. Háromnegyed 3 körül odaértünk a reptérre, de még nagyon sok volt a
gép indulásáig, így tanultam kicsit(már alig egy hét és vizsgázok……ajajaj),
háromnegyed 5től lehetett becsekkolni, mikor ezzel végeztem, átmentem az
átvizsgálón és onnan föl a kávézóba, ahol tudtam netezni a laptopomon…:D:D Előttem
ült egy srác, és mivel azt hittem nem jó valami a wi-fivel beszélgettem vele,
hogy nála megy-e. Kiderült, h szerb a srác, és már megy a géppel, és szegény
azt hitte, hogy én is megyek vele, de tévedett. Sikerült aktiválni a netet és
már be is indítottam. Fölmentem facebookra és láttam, hogy írt a belgám (azt
hittem el van tűnve….vagy van vele valami.) és láttam, hogy épp fönt is van,
így ráírtam. Nem sokkal később már vissza is írt, beszélgettünk kicsit, és
mondtam neki, hogy mi van ha nem tudunk skype-olni? Nem akartam elhinni, hogy a
szállásunkon nem lesz net(pedig igazam is lett…). Megadta a számát és én is
neki az enyémet és mondtam, h írhat ha akar, és persze akart, minden nap kaptam
smst. J
Anyával és Petrával is beszéltem chaten, Petra megjegyezte, hogy pont rám
gondolt, tudjuk…boszik vagyunk. :D Negyed 7körül elindultam lefelé a repülőhöz,
már nagyon sok ember volt a kapunál. Hamarosan a repülő is megérkezett, és
szállhattunk befelé. Ekkor ragyogó napsütés volt, aminek a későbbiekben nagy
jelentősége lesz. A repülőn egy házaspár mellett ültem le, elég érdekesek
voltak, nem igazán voltak szimpik. A szélén ültem és tanultam, majd
beszélgettem a tőlem jobbra ülő bácsival, aki megjegyezte, hogy osztrák
akcentusom van. Fél 9 előtt elkezdtünk ( portugál idő szerint…) leszállni, majd
nem sokkal később landoltunk is. Anitáék már kint vártak rám, de nekem még el
kellett mennem a bőröndömért, ami törékeny dolgokat is tartalmazott. Mikor
meglett a táskám, kimentem megkeresni Anitáékat, de nem tartott sokáig, mert
ott voltak nem messze a kijárattól. Megkaptuk a bérelt autót és irány is a
szállás, vagyis először be kellett vásárolni kaját. Miután ez mind megtörtént
száguldottunk is a szállásunkra. Megtaláltuk, megkaptuk a kulcsot és már
lehetett is bepakolni. Beszéltem öcsémmel is és hamarosan el is megmentünk
hozzájuk. Nm maradtunk náluk sokáig, mert másnap már kezdődött a shake downnal
a rally, ami nagyon korán volt. Hazaértünk és el is tettük magunkat másnapra.
Szerdán reggel korán keltünk és mentünk a shake downra, mikor odaértünk még nem
volt kellemes az idő, de délutánra (még) jó időt jósoltak, ami szerencsére be
is jött és sajnos a másik fele is, hogy a hét további része nem lesz olyan
szép. Végig néztük a shake downt, és utána elmentünk a környékre. Bementünk a szervizparkba
is körülnézni,összefutottunk Carlossal, váltottunk vele pár szót és megkapta
tőlünk a tokaji aszút és cserébe aláírta a mezemet. Mászkáltunk még bent, majd
Sebestyén Józsit is láttuk és neki is adtunk egy üveg tokajit, bár ő nem volt
annyira lelkes, mint Carlos. Bár szerintem megitta…(az asszonnyal). Még mielőtt hazaértünk volna, találtunk egy
falut, ahol le lehetett menni az óceán partjára. Nem sokáig teketóriáztunk,
irány a víz, igaz fürdőruha nem volt nálunk, minek is az? Elég sokáig maradtunk
ott, majd megéheztünk, hazamentünk átöltözni és kerestünk egy éttermet,
végigsétáltunk a parton, és ki ült az egyik étteremben? Hát Sebastian Ogier
vacsorázott az egyik étterembe, igaz már előtte láttuk elmenni őt és még más
versenyzőket is az ablakunk előtt. Hát nem csak a versenyzők miatt, de nagyon
„szar” volt a kilátásunk. A választásunk a pizza hutra esett (végül is az
otthon is van), kint ültünk le, mert még nem volt hideg. Hát a pincér elég furi
volt, nem érteni nagyon angol.(ami az egész rallyra igaz volt.) Egy idő után,
mikor körülöttünk már mindenki magkapta a vacsoráját megkaptuk mi is a
pizzánkat. Egy idő után arra lettünk
figyelmesek, hogy jönnek Józsiék. Annyira viccesen mentek, alig bírtuk
abbahagyni a nevetést. Vacsora után hazamentünk és megbeszéltük a másnapi
programot. Nem kellett korán kelnünk, mert nem mentünk föl Lisszabonba, ahol az
első gyors volt. A nem túl messzi (csak mert tudom, h barcások és
realosok is olvassák…és ezt nem hagyhattam ki…:D:D) Lagosba és Portimaoba mentünk el. Az idő nem volt túl jó, sőt elég
szeles volt, de minket ez se zavart. Körülnéztünk a városban, majd indultunk
volna le a partra, de útközben megláttunk egy mekit, és mivel a szálláson nem
volt net, valahol ki kellett élni magunkat, így bementünk a mekibe wi-fizni.
Elvileg fél órát akartunk ott lenni, de ez kicsit több lett. De aztán végül
csak elszabadultunk a wi-fitől és lementünk a partra. Nagyon nagyon jó képeket
csináltunk lent a parton a szélbe, akit érdekel facen megnézheti. Ja és még
mielőtt leértünk volna a partra, a parkolóba kicsit megforgatta Peti a kocsit
kézifékkel, nekünk nagyon tetszett, de a srácoknak a parkolóba fent akadt a
szemük! :D Miután kijátszottuk magunk és a képek is elkészültek, elmentünk
Portimaoba, ami nem volt nagy szám és fújt is a szél, így inkább hazamentünk
átöltözni és irány az első esti gyors. Nagyon sokan voltak már ott, kicsit
szervezetlen volt az egész (nem csak ez az esti gyors). Nem tudtuk, hogy hogyan
jönnek egymás utána a versenyzők és nem is nagyon láttuk, de volt ott két
portugál srác rádióval és tőlük kérdeztük, hogy mi újság. Segítőkészek voltak
és mindig mondták, hogy kivel mi van, majd eszébe jutott Anitának, hogy van a
telefonján rádió és utána így már nem kellett kérdezősködnünk, bár olyan sokat
nem értettünk belőle. Mindig figyeltük, hogy kik jönnek. Sajnos jöttek Sordoék
és lámpa nélkül, ami nem sejtetett túl sok jót, majd ki is derült, hogy valami
elektronikus hiba volt….így dobták a másik 2gyorsot és másnapra megcsinálták a
kocsit. Megnéztük azt az egy esti
gyorsot és utána mentünk haza. Még megbeszéltük a másnapi gyorsok sorrendjét és
eltettük magunkat másnapra. A péntek reggelt esőkabát(!!!!!!!!!!!!) vásárlásával
kezdtük, beszabadultunk a helyi Decatlonba, hogy ott tuti lesz olyan amilyet
akarunk és így is lett. De nem csak mi szabadultunk be oda, egy csomó rally fan
ott kezdte a napját, volt aki nem csak esőkabátot vett, hanem gumicsizmát is!!!
Mi azt nem vettünk, mert nem tudtuk volna hazavinni. Odaértünk az első gyorsra,
szerencse, hogy volt nálunk esőkabát, mert egyből bevetésre is került.
Kerestünk egy jó helyet, ahonnan jól lehetett látni a versenyt, bár sok
esélyünk nem volt, mert nagyon sokan voltak már. Végül is csak találtunk egy
nem olyan rossz helyet, sőt mint kiderült nagyon jó helyet. Jöttek sorba az
autók, az út nagyon csúszós volt a sok víz miatt. Az első gondot a csúszós
pálya Ott Tanaknak okozta, ugyanis lecsúszott az ideális ívről és az árokban
kötött és már nem tudott kijönni, mert meredek volt az árok másik fala. A nézők
rohantak volna be segíteni neki, de nem engedték a szervezők. Tanak nem tudott
mit tenni, ott maradt és felmászott a kis dombra és elkezdte enni az ott lévő narancsot.
J
Mikor jöttünk el a gyorsról összefutottunk öcsémékkel, megkérdeztük őket, hogy
merre lesz nekik a következő. Átértünk a következő gyorsra és vártuk a
kocsikat, akik nem akartak jönni(bár az elejéről le is maradtunk..), nagyon
szörnyű idő volt, kezdtük úgy érezni magunkat mintha Angliába vagy Walesbe
lettünk volna….csak két kocsit láttunk eljönni, Hirvovent és „Sebestyén
Józsefet”. J
Megbeszéltük, hogy hova megyünk onnan,
de útközbe dobtuk az ötletet, m ezek a drága portugálok mindent megnehezítettek
és nem jutottunk el azon az úton, ahogy kinéztük. Így valami mást találtunk ki,
bár kiderült hogy hiába a délutáni 5 gyorsot törölték a szar idő miatt(tavaly
ilyen nem volt……még 2éve törökbe volt hogy töröltek 2gyorsot a szar idő miatt…).
Így nem volt mit tenni,irány vissza a szervizpark. A kocsik még kint álltak,
így arra mentünk és láttuk a spanyol Minit. Először nem láttunk benne senkit,
de pár perccel később kiszállt belőle Carlos, odamentünk hozzá és váltottunk
vele pár szót. Utána bementünk megnézni a többi autót és pilótát is, ugye mi
Sebestyénre voltunk leginkább kíváncsiak. Ha jól emlékszem itt vártunk nagyon
sokat Timivel Anitáékra, de nem biztos. Este a pizza hut zárva volt, így a
mekibe kötöttünk ki. Szombat reggel is korán kellett kelni az aznapi első gyors
miatt, amit végül dobtunk is a nagy köd miatt. Átmentünk a másik gyorsra és
onnan már egész jó helyet találtunk, nagyon messzire elláttunk. Liverpoolos
sapkába voltam, amit visszafelé jövet meg is dicsértek a Fordos dolgozók. J
Jó sok kocsit láttunk lejönni, sőt még egyeseknek férjet is találtunk gyapjas
személyébe. J
Szegény srác nagyon kis csúnyácska volt. A délutáni gyorsnak a reggeli köd
miatt dobott helyet választottuk. Majdnem két órát kellett várni a kezdésig,
így nem volt mit tenni vártunk és napoztunk. J Végre kezdett jó
idő lenni. Anita talált egy nagyon jó helyet, ahova elvileg csak őt engedték
volna föl, de megdumálta a biztonsági emberrel, hogy mi is mehessünk. Ez a
biztonsági ember nagyon jó fej volt, még a rendőrrel is „szembeszállt” hogy mi
ott maradhassunk. És ott tényleg lehetett napozni, míg nem jöttek a kocsik. Azt
hiszem az első 10kocsit néztük meg. Utána átmentük Louléba, mi Timivel lusták
voltunk és a kocsiból néztük meg a gyorsot, de így többet láttunk, mint a
többiek, bár nem olyan közelről, de majdnem végig láttuk őket. J
Talán lementünk a szervizbe, de nem vagyok benne már biztos, öregszem és
felejtek, ez meg majdnem 2hónapja volt már. J Vasárnap is
hajnalba kellett kelni, és még hűvös volt hajnalok hajnalán. Az első gyorsot
egy domboldalról néztük meg és jól lehetett látni. Megint az első párat néztük
csak meg, és száguldottunk a következő helyszínre. Ott egy nagyon hülye
szervezőbe botlottunk bele. Nem engedett oda minket, ahova elvileg mehettünk
volna. Na mindegy találtunk parkolót és otthagytuk a kocsit. Nem volt nagy szám
a hely, mert a kocsik csak egyenesen jöttek el. Bár végre nem esett az eső. Na
és innen mentük az utolsó gyorsunkra, ami ugyanaz volt mint tavaly is, a házak
között. Mivel nem esett az eső és drukkolni kellett a spanyol barátainknak, így
az utolsó gyorsra fölvettem a mezem. Volt ott pár portugál, akik elolvasták a
feliratot, és a spanyol Sordo fanok meg is dicsérték a mezem. J
A házak között elég sok autót láttunk lejönni, sokáig is maradtunk és
képzeljétek még egy 20 eurost is találtam a földön, az esti bulihoz jó lesz. J
Mikor jöttünk el még lefényképezkedtem a spanyol szurkolókkal és mentünk vissza
a szervizbe. A szervizbe megnéztük a díjátadót és még Dani Sordo is aláírta a
mezem másik felét. J Az aláírt mezemet Frici is
lefényképezte és föltette a honlapra. Mikor végeztünk kipróbáltuk, hogy milyen
a dobogóra felállni és persze erről is lett fényképes bizonyíték. Hazamentünk,
beszélgettünk kicsit majd elkezdtünk készülni az esti bulira. Timiék előre
mentek a többiekkel találkozni, de mi ketten Anitával még maradtunk. Egyből a
teraszon kötöttünk ki, hátha eljön előttünk még valaki. És persze szerencsénk
volt (mert miért is ne pont akkor :D), mert eljött előttünk Sebestyén és
navigátora és még páran. Olyan 11felé mi is elindultunk a többiekkel
találkozni. A kikötőben találkoztunk a többiekkel. Néhány embert még rá kellett
venni, hogy jöjjenek be a buliba. Bementünk a buliba és rögtön fölmentünk az
emeletre, ja és voltak, akik kint maradtak. Ittunk, beszélgettünk és jól
éreztük magunkat, sőt még láttunk pár pilótát is Sordo + Carlos( akivel
beszélgettünk kicsit és még egy italra is meghívott minket) Hirvonen
navigátora, Sebestyén József és navigátora és még párat. J
Jó sokáig maradtunk, hajnali fél 4körül mentünk haza. Másnap nem kellett korán
kelnünk, így ki tudtuk magunkat aludni. Timiék hajnalba visszarepültek
Angliába. Mi Anitával még felfedeztük a környéket. Lementünk a partra és ott
mászkáltunk kicsit. A kikötőt is megnéztük és kit láttak szemeink hát Sebestyén
Balázst. J
Este visszamentünk a bárba, de nem maradtunk ott sokáig. Már csak egy éjszakánk
volt portugálba, mert kedden mind a ketten mentünk haza. Kicsi késéssel, hála a
„drága” franciáknak érkeztem meg Fügenbe. See you next year again?????
Yesssssssssssss….i WANT!!! :D:D Muy biiiiiieeeeen!!! :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)