2017. január 28., szombat

Tudom...tudom, már ezer éve írtam utoljára....új év, új kezdet.....akkor lássuk, az idei év első utazását, ami nem máshol volt, mint a Monte Carlo rally-n:)



Rally Monte Carlo

Végre elérkezett a 2017-es év és vele együtt megkezdődött a rally szezon is. Nagyon szeretek utazni és a rally sem áll távol tőlem, így akkor kössük össze a kellemeset a hasznossal és irány Monte Carlo. Kedden este kisbusszal elindultunk 8an Budaörsről a franciaországi Gapba, hogy megnézzük az idei év első fordulóját, a legendás Monte Carlo rallyt. Az út nagyon hosszú volt, több megállóval útközben. Délutánra sikeresen megérkeztünk a szállásunkra, ami több mint 1800 méter magasan volt és a kilátás gyönyörű, sípálya körös-körül. Megkaptuk a szobáinkat, majd kipakoltunk és indulhattunk is vissza Gap irányába, ami a verseny központja volt. 16.00-kor már kezdődött a Shake down és nem akartunk lemaradni róla. A rendezők először az egyik irányba nem engedtek föl minket, de kis kerülővel megtaláltuk a módját,(amúgy „magyarosan”) hogy eljussunk a pályához. Egy visszafordítóhoz sikerült eljutnunk és nem is volt rossz helyünk. Megnéztünk jó néhány autót, majd egy óra elteltével a mezőny tagjai egyre ritkábban jöttek. Számomra a Fordosok és a Hyundai-osok voltak a legmeggyőzőbbek, a Toyotások csak szenvedtek az autóikkal.
Csütörtökön csak a megnyitót néztük meg Monacóban, ami nagyon látványos helyről, a Hotel Casino elől indult. Még aznap este 2gyorsasági szakaszt rendeztek.  Az első szakaszt sajnos törölni is kellett egy tragédiával végződő baleset miatt. Egy fotós a kanyar külső ívén, sziklafal előtt állt, mikor Hayden Paddon érkezett és elütötte. A második gyors már simán lezajlott rendkívüli esemény nélkül. A Hyundai belga pilótája, Thierry Neuville állt az élre a csütörtök esti nyitószakaszán, Sebastien Ogier szerezte meg a második helyet, Juho Hanninen pedig a harmadikat.
Másnap korán reggel kellett indulni, hogy odaérjünk az aznapi első gyorsra, a tömeg előtt. A számításaink nem igazán jöttek be és már rengeteg autó volt ott. Ezt a gyorsot majdnem a végéig megnéztük és innen mentünk le a szerviz parkba. Az autók még nem voltak lent, csak pár eltévedt rajongó lézengett ott velünk együtt. A délutáni első gyorsra időben érkeztünk és most csak a nagyokat, vagyis a WRC-ket néztük meg, mert sietni kellett a következő és a nap utolsó gyorsasági szakaszához. A WRC-k száma szakaszról szakaszra csökkent, egyszerre esett ki Kris Meek és Juno Hanninen is. A nap végére a sorrend kicsit megváltozott, bár az élen még mindig Thierry Neuville áll, őt követte Sebastien Ogier és csapattársa, Ott Tanak.


Szombat hajnalban ismét korán csörgött a vekker, nagyon korán volt a hajnali fél 6, még a Nap sem kelt fel. A GPS-ünk szerint másfél órát kellett utaznunk a gyorsig, amelyik pályát tavaly is megtekintettük. Pont koccanásra értünk a megadott helyre, ahol már nagyon sokan voltak, ami annak is volt köszönhető, hogy szombat van. Még 2kilométer volt hátra a kijelölt pontig és körülbelül 10perc a kezdésig. Mi tévő legyek? Kössük fel a nyúlcipőt, és uzsgyi a pályához, beestem a rendőr bácsi mellé, aki mosolyogva közölte, hogy késik a gyors. Milyen rendesek ezek a srácok, tudták, hogy nem érek oda időben és megvártak a kezdéssel. Kifogtam egy jó helyet a kanyarnál, ahol nagy sebességgel jöttek felfele és ott hirtelen lefékezte és elfordultak jobbra. Az egyik fotós tesztelte, hogy mennyit bír a GoPro kamerája a versenyautókkal szemben, nem a fotósunk nyert. Versenyautó vs GoPro kamera 1-0. A következő kört is itt néztük meg, mert nem tudtunk volna átmenni másik gyorsra, nagyon sokan parkoltak le már az út közepén (!!!!) is! Másfél óra volt még a kezdésig, így elmentem egy másik nézőpontot keresni. Találtam is egy remek helyet, a szakasz mellett lévő kis dombra másztam fel, ahonnan egész jól be lehetett látni a gyorsot. Ha rallyn vagyunk, és sok gyorsot akarunk megnézni egy nap, akkor az a bevett szokásunk, hogy megnézzük a nagyokat és utána szaladunk is a következő gyorsra, hogy legyen időnk még a tömeg előtt elindulni. Akikkel vagyok, ők inkább nyaralni voltak itt, mint versenyt nézni, ami számomra szomorú dolog volt( nem is megyek velük soha többet!!). Átértünk a mai utolsó gyorsra, ahol felmásztam a domboldalra és onnan vártam a versenyautókat. Míg vártuk az autókat, összebandáztam két német szurkolóval, kicsit mérgesek lettünk, mert a szervezők ránk szóltak, hogy ne álljunk túlságosan előre, majd jöttek a franciák és simán beállhattak elénk. Sajnos a gyors után ma sem jutottunk le a szerviz parkba, inkább mentünk a szálláshoz Menton közelébe, hogy korán tudjanak lefeküdni, aludni. Este azért még Monacóban megnéztük a Parc fermébe lévő kocsikat. Az élen a helyzet változott, mert a fiatal belga versenyző nem bírta a nyomást és az utolsó gyorsnál hibázott, így sok időt vesztett, amivel elvesztette a vezető pozícióját. A vezetést a világbajnok francia, Sebastien Ogier vette át, őt követte a csapattársa, Ott Tanak, a harmadik helyen Ogier tavalyi csapattársa a most Toyotával versenyző Jari-Matti Latvala állt.         
 

Vasárnap reggel is korán keltünk, bár már gyorsra nem jutottunk el, mert mennünk kellett haza, másnap reggel már mindenkit várt a munka. Mentonból átmentünk Monacóba, megnéztük a Parc ferméből induló autókat és versenyzőiket. Sikerült a versenyben vezető Sebastien Ogiernek még sok sikert kívánni a hátralévő gyorsokhoz. A rajt után még lementek a versenyzők a rögtönzött szerviz parkba kereket cserélni, majd irány a verseny. Mi is elindultunk, de már hazafelé.
A végeredményben Ogier megtartotta vezető helyét, másodiknak feljött Jari-Matti Latvala és a harmadik helyet az észt Ott Tanak szerezte meg.

2017. január 14., szombat

2014- Ismét egy szuper év......soook sooook újjal :D

Haligali!!! 

Megint jöhetne a kérdés, hogy mit is írjak??? Írhatnám, hogy 2014: 4 rally és 2 portugál :D :D a többit, hogy mi történhetett találja ki mindeni, fantáziátokra bízom!!! :D :D A 2015-ről pedig azt írhatnám, hogy 2 rally és egy portugál!! :D :D Hogy ugyanaz az egyik portugál, aki 2014-ben volt??? Nos...találjátok ki!! :D :D 

Na jó nem ilyen egyszerű ez az egész. 2014 március végén végeztem és ha jól emlékszem akkor április elsején (bolondok napján :D :D ) indultam Portugáliába, Faroba Münchenből. A repülőre sokat kellett várni, mert korán odaértem a reptérre. Este érkeztem meg Faroba, ahova egy ismerősöm jött értem. ( akinek a neve legyen Géza...az igazit NEM árulom el!!! :D ) Gézával elmentünk a szállásunkra és én ki is dőltem. ( persze a szállás 2napig a tavalyi volt, majd cserélni kellett, bár....) A barátnőm, akinek a neve legyen Mónika, másnap jött meg Faroba és Vilamourában találkoztunk. Csütörtökön kezdődött az egész móka, a hármas fogatunk Vilamourából elmentünk Estorilba, a rally megnyitó helyszínére. Mielőtt a megnyitó elkezdődött volna, megebédeltünk és aláírattam a Volkswagenes macimat az ő pilótáikkal. :-))) Sooook új ismerőssel találkoztunk itt Estorilban, az egyik közülük az én kedvencem, José Armando ( sejthetitek, hogy nem ez az igazi neve :D :D hahaha ), ő is ott volt velünk ebédnél, sőt majdnem egész nap, és este is elmentünk vele meginni egy italt ( vagy többet is?? :D :D haha). A rally gyorsan a végéhez ért, de azért még egy vasárnap esti partyval még megünnepeltük, sőt másnap még a strandra is lementünk még napozni ( és egy darabig José Armando is velünk volt :D ), aminek lettek maradandó következményei!!!! Nagyon nagyon fájók!!! Nem normális, ha déltől hatig egyfolytában a napon vagy!!!! Meg is szenvedtünk vele este és másnap!!! Rémes volt!!!


Portugália után egy kis időt otthon töltöttem, sok helyen jártam. Ott voltam a Puskás stadion megnyitóján és szuper volt. Ja és ott találkoztam Kassai Viktorral és a megynyitó után Revitczky Gáborral!!! :D 
Voltunk a csajokkal Pesten meccset nézni, bár az eredmény nem a várt lett, de így is egy szép napot töltöttünk együtt. Jó móka volt Pest!!!! :D #imádom 
Sokáig nem maradtam otthon, mert gondoltam egyet és repülőre ültem és irány kicsi öcsi. :-))) Pár napot töltöttem nála, voltunk a Volkswagen múzeumban ( mert ugye imádom őket, persze a rallyba :P :D ), megnéztük kívülről a Volkswagen Arénát, ami a Wolfsburg focicsapatának az otthona. Sajnos bemenni nem tudtunk, mert pont zárás után értünk oda, de ami késik nem múlik, mert egy évvel később már bejutottam, nem is akárhogy és nem is akármilyen meccsre!!! De erről majd később. :P :D Pont egy hosszú hétvégén sikerült kijutnom öcsémhez, így egyik nap elmentünk piknikezni, sőt egyik nap még egy csokigyárba is eljutottunk. A pár nap sajnos gyorsan eltel és mennem kellett haza. De sokáig nem unatkoztam otthon. 
Két nappal később már megint a reptéren találtam magam. Egy újabb utazás volt a porondon. Ezúttal az egyik barátnőmmel, akinek a neve legyen Piroska, utaztam Rómába, mert még sosem jártunk ott és érdekelt minket, hogy milyen lehet. Sok móka és kacagás várt ránk az olasz fővárosban.
Sok szépet és érdekeset láttunk, pózoltunk sirállyal és Ferrarival, sőt még a pápát is láthattuk élőben. Imádom az olasz kaját ( bár csak azt, a többi ami olaszt az nem igazán.....bár ezt több barátnőm is meg tudná cáfolni!!! :D hahaha de az már más tészta!!! :D ), ettünk jó sok pizzát és lasagne-t is ( amit az egyik kollégánknak el is küldtünk, m ő nagyon nagyon "szerette" azt az osztrákoknál, ami persze az olaszoknál teljesen más......sokkal, de sokkal jobb :D :D ), sőt finom tiramisut is sikerült ennünk. Az összes főbb nevezetességet bejártuk Rómában, bár számunkra a Trevi-kút és a Spanyol lépcső nagy csalódás volt, lehet azért mert akkor felhajtást csináltak nekik a reklámokban!! De a többi nevezetesség szép volt. Kiderítettem, hogy míg ott vagyunk, akkor lesz a Róma- Juventus bajnoki meccs. Naná, hogy menni kell, kaptunk névre szóló jegyeket, de még mielőtt a meccsre mentünk volna vasárnap este, szombaton célba vettük Nápolyt, ha már ott voltunk a közelben, akkor miért is ne?? Nápolyban is sok érdekeset láttunk és nagyon nagyon melegünk is volt!! Ja és persze voltak nem csúnya rendőr bácsik!!! :D :D Csináltunk képet a Piazza Vittorián és ettünk pizzát és hatalmas fagyi kelyhet, mert megérdemeltük. :P Este későn értünk vissza Rómába. 
A meccs másnap este volt és szuper hangulat volt és a Juventus nyert 1-0-ra. Elvitte a 3pontot a hazaiaktól. Voltunk a római tengerparton is, és lett ugrálós képem, mert csakazértis!!! :D 
Róma szép volt jó volt, de hamar eltelt sajnos. :D Bár otthon nem unatkoztam sokáig. :D  
jus jó gyorsan eltelt és persze még nem kellett visszamennem dolgozni, hát akkor mit csináljon az ember gyermeke ilyenkor?? Hát elmegy rallyra Szardíniára, mert azon a szigeten még nem járt előtte. Ja, amúgy miért van az, hogy én még 2év elteltével is emlékszem pontosan, hogy mi és hogy történt és a másik érintett meg nem igazán???? Vagy csak nem akar??? Jó azt is megértem, de hogy levegőnek nézi a másikat és az üzenetre se ír vissza, még annyit se hogy bakfitty......szép, na mindegy (111) ez van!!! 
Akkor irány Szardínia, mivel ott még sohasem jártam ( és elvileg a rallyzásom úgy indult, hogy oda megyek, ahol még nem jártam...na jó néha borult a papírforma, m volt ahova többször is visszatértem!!! ), magyarokkal és egy japán csajszival voltam egy csapatban, így mentünk gyorsról gyorsra. Egy nappal korábban érkeztem mint a többiek, így egyedül fedeztem fel a várost és a szervizparkot. Még a portugál rallyról emlékeztem az egyik szerelő srácra, nem nem José Armando.....most egy másik ( akinek a neve legyen Paquito Armando :D hahaha jobb nem jutott az eszembe. ), vele találkoztam most a szervizparkban Latvala autójánál. Egész rendes srácnak tűnt, na igen......de.....bár ezt inkább nem mesélem el most, inkább mást :P, jobbat!!!( Na végre megint van kedvem írni! ) Milyen jobbat?? Már nem emlékszem, hogy milyen jobbra gondoltam itt.......de Szardínián sok minden történt. Ugye először azzal a kis majommal találkoztam, szerdán a magyarok közül csak MG-vel találkoztam és elmentünk pizzázni. :D  Majd csütörtökön végre a többiek is megérkeztek. Rozi és bandája és velük mentem a gyosrsokra. Jó csapatunk volt. Az új japán barátnőmnek hála még kártya nélkül is bejutottam a szervizparkba, ahol sok mindent és mindenkit láttam és bemutatott SO papájának és mamájának, akik azóta is minden rallyn, amin együtt ott vagyunk, megismernek. Rozinak és bandájának hála sok gyorsot láttunk hétvégén. A szombati gyorsok között volt időnk, így elmentünk meglátogatni egy ismerősét. Velük Rozi az előző évi egyik rallyn ismerkedett össze és meghívták magukhoz. Nagyon kedves embereket ismertünk meg ott, és megkínáltak minket mindenféle jóval, amit őt maguk készítettek. Sőt az házigazda még azt is megengedte, hogy a pónijára felüljek. :)

Volt mikor olyan szakasznál voltunk és nem messze tőlünk történt baleset, mikor a finn versenyző ( akinek most nem jut eszembe a neve....) összetörte a kocsiját, siettünk megnézni, hogy mi is történt valójában. Nem messze tőlük Chris Meek-ék kocsija is megadta magát. 
Vasárnap még volt hátra néhány gyors, az egyiket egy fal tetejéről néztük meg, nagyon közel a pályához, ha anya látta volna........na mindegy. A Power Staget néztük meg és utána még az alghero-i pódiumot is sikerült elcsípnünk. Kedvenc VW-seim nyerték meg az olasz rallyt és a pódium után a srácok fogták magukat és beleugrottak a vízbe. :D Vicces látvány volt

Sajnos nincs kedvem befejezni ezt  a történetet, ha valakit érdekelne, hogyan végződött............talán elmesélem neki. :-)))

2016. január 9., szombat

Visszatértem :D :D :D

Halihóóóóóóóóóóóóóó!

Tudom, tudom......már ezer éve vagyis pontosabban majdnem 3éve írtam ide utoljára. Több oka is volt ennek, egyrészt nem volt időm és kedvem se, sőt el is felejtettem, hogy van nekem egy blogom és írni kéne ide. :D

A legutóbbi írásom óta történt pár változás az életemben, a legfontosabb hogy otthagytam Tirolt és kicsit nyugatabbra költöztem,Vorarlbergbe. Itt is dialektussal beszélnek a helyiek, és még durvábban mint a tiroliak!!!!! Először nem is tudtam, h hirtelen hol vagyok. :D Az egyik volt kolléganőm férje hozott ide, ( mert ugyan egy kicsi szobám volt, de annyi holmim........apa azt mondta, mikor mondtam nekik hogy elköltözöm, hogy egy kamion kell nekem....hát majdnem igaza lett!!! :D :D ) aki azt mondta, ha így folytatom a végén Portugáliában fogok kikötni. Hahahhahahaaaaaaa :D :D Oh a csodás Portuuuuuuuuugália!!! Na erről majd még mesélek. Az új hotel egész jó, a szerviz csapat teljesen más, mint az előző volt. Télen nemzetközi csapat volt........olasz, szlovák, szerb, német, nepáli és thaiföldi!!! Na jó ennyi elég az új munkahelyemről, ha valakit érdekel, kérdezzen. :-)))) Ja amúgy vicces a svájci dialektus ( közel van hozzánk Svájc!!!!)....."Pommesli mit Schnizeli" :D :D
A két év alatt azért utaztam ide-oda Európában. Megint voltam Spanyolországban nyelvsuliban, nagyon jóóóóóóóóóóó volt, mint mindig. Idén is szeretnék menni spanyolba nyelvet tanulni és persze rallyyyyyyyyra!!! :D :D Don't worry, valahogy úgyis elintézem!!!

Na igen, a görög rally után júliusban voltam életemben először a Hungaroringen, kaptunk az egyik kolléganőmmel 3nap szabadnapot és elmentünk haza!!:D Szombat délután érkeztünk meg Budapestre, egyből megkerestük a szállodánkat, majd utána irány a városközpont és időmérő edzés. A Vörösmarty téren találtunk egy helyet, ahol volt kivetítő és meg tudtuk nézni az időmérőt. Később találkoztunk anyáékkal és elmentünk fagyizni. Nagyon örültem nekik, hogy láthattam őket. Ja és még együtt elmentünk megnézni a kedvenc szigetemet, ami a Margitsziget és olyan gyönyörűűűűűűűűűűű. Este még megbeszéltem Gabival,hogy hogyan és mikor találkozunk másnap. Reggel korán keltünk és lementünk reggelizni, majd pakolás és irány a pááááályaaaaaaaaaaaaa!!!!!! :D :D :D Mivel volt jegyünk a forma-1-re nem kellett a tömegközlekedési eszközökre jegyet venni!! :P :D A hév megállóba találkoztunk Gabiékkal, és együtt mentünk tovább, de mivel nekünk más jegyünk volt, mint nekik így nekünk másik irányba kellett mennünk. Mielőtt még bementünk volna megkeresni a helyünket, gyorsan vettem még egy finn zászlót. Lássák csak, hogy kinek drukkolok!!! :D :D A kezdésig még nagyon sooooook időnk volt! Különböző betétfutamok voltak közben, majd olyan egy óra körül jött a pilóta parádé. Olyan jóóóóó volt őket élőben látni, Kimi ismét adta önmagát!!! Kimi az Kimi!!! :D Végre elkezdődött a verseny!!! Nagyon jóóóóó és izgalmas volt, Kimi többször is előttünk próbált meg előzni. :D Már pontosan nem emlékszem hányadik is lett szőkénk igazából, de dobogón állt (már megint!!!) Magyarországon. :-))) Szereti a RINGet, na és a Ring is szereti ŐT!!!
Hétfőn reggel vissza kellett mennünk Tirolba.

A következő állomás a szülinapom volt!! Gabival reggel a nyakunkba vettük a falut és elmentünk vonattal a nem messze lévő Wörglbe, ahol nagyon nagyon szép idő volt!! Vajh mit is csinálhattunk ott??? :D:D #shopping :D What else??? :D Délután elmentünk Fügenbe, a Kohlerhof nevű hotelbe,ahol épp party volt. És nem, nem a szülinapom miatt, hanem a faluban épp Almabtrieb ( mikor a teheneket lehajtják a hegyről, és az összesnek a fején dísz van, ami a termékenységükre utal....ha jól emlékszem ) volt. Egy helyi együttes játszott ott és egyszer csak elkezdték játszani a "happy birthdayt" és kaptam egy szelet Sacher tortát! :-))) Hazaérve még kaptam Gabitól is egy hatalmas feketeerdő tortát, amit a nap folyamán fel is használtunk fotók készítésére.
Azt hiszem a képhez nem kell kommentár, hogy mi történt a tortámmal, de nagyon élveztük. ( mert persze elsőre nem sikerült......miért is sikerült volna???? :D :D de így viccesebb volt. )
És akkor jött a szokásos októberi szezon vége. Na és akkor mit csináljak???? Hazaugrottam pár napra, de utána tovább utaztam, először Angliába a rallyra, ami ahogy szokott lenni, nagyon nagyon jóóóóó volt!!! 2 holland fotóssal jártuk a gyorsokat, akiket még a portugál rallyn ismertünk meg. Nagyon aranyosak. Vasárnap este elmentünk egy bárba, azt hittük ott lesz a szokásos rally party, de nem ott volt, bár így is jól éreztük magunkat. Már hajnalodott, mikor haza akartunk menni, de az autónk a mélygarázsban volt, amit éjszakára bezártak ( amit mi nem tudtunk!! ), így taxival kellett hazamennünk. Másnap reggel elköszöntünk a hollandoktól és indulás vissza Anitáékhoz. Vagy mégsem???? Hááát neeeeeeeem!!!! :D :D Mivel a rally Chester város környékén volt ( ahol kedvenc focistám született.....találjátok ki, h ki az :D :D ), megbeszéltem Anitával, hogyha lehetne, akkor menjünk már Liverpool felé. Ésssssssssssss hát arra mentünk. Imádom Liverpool városát és persze a csapatot is, elmentünk az Anfieldre és gyorsan bevásároltam ott, csináltunk pár képet is a stadionnal. :-))) Olyan jóóóóóóóóóóóóóóóó volt!!!! Wanna go again!!! A bevásárlás után elindultunk vissza Anitáékhoz, maradtam még pár napot náluk és utána GO BACK HOMMMEEEE, but not so looooong!!! Nem akartam sokáig otthon maradni a szünetben, ezért kitaláltam, hogy egy hétre elmegyek spanyolba nyelvsuliba. Hova máshova mint megint Valenciába???? Az egyik ismerősöm is épp akkor Valenciában volt. :-))))

Sőt mondhatnám, hogy két barátnőm is pont akkor volt Valenciában. A repülő Madridban tett le és ott el is töltöttem pár napot, mert pont akkor volt a Real Madrid stadionjában a Puskás emlékére kiállítás. Kár lett volna kihagyni, ha már úgy is ott vagyok. Persze a másik dolog amit kár lett volna kihagyni az egy Madrid meccs,( először a margit volt a cél, m Xabika akkor még ugye ott játszott, ha jól emlékszem ) persze margit akkor pont idegenben játszott. Akkor keressünk másikat, ki legyen????? Hát persze!!!!! Az ATLETI!!! :D :D Jegyet szerezni pofon egyszerű volt, már nem tudom mennyibe került, de könnyen ment. Ki játszott akkor az Atletinél?????? Igen, igen!!! DAVID "hisztis" VILLA!!!! :D :D A meccs nagyon nagyon szuper volt, a Getafe-val játszottak és az Atleti nyert 7-0 (!!!!!)-ra és kettőt Davidka lőtt!!! :D :D
Másnap busszal elmentem Valenciába és rögtön megkerestem a szállásadómat, akinek most nem kutyája, hanem macskája volt ( amit nem szeressek, de ez őt annyira nem is érdekelte), és ha tudott mindig az én ágyamon pihent. Nem is értem miért????!!!???? :D
Este még találkoztam a csajokkal, majd irány haza és alvás. Az óráim az egész héten délelőtt voltak, így a délutánjaim szabadok voltak. Egyik ilyen szabad délután az egyik barátnőmmel találkoztam és elmentünk sétálni, lementünk a partra és ott folytattuk a sétánkat......ééééééssssssssssss olyat kaptam amit azelőtt még soha.





Imádom a lovakat és ott sétáltunk a parton, majd jött egy lovas. Nem bírtam ki hogy oda ne menjek hozzá, kicsiny spanyol tudásommal elkezdtem vele beszélgetni és a végén megkérdezte, hogy felülök-e a pacira???? Mi más is lehetett volna a válaszom, mint IGEEEEEEEEEENNNNNN!!!!! Olyan boldog voltam, mint még addig soha életemben!!!! Utána megbeszéltem vele, ha tavasszal visszajövök, akkor lehet szó arról, hogy a tengerparton lovagoljak. :-))))) Az egy sajnos hamar eltelt, esténként amennyit tudtam, beszélgettem a házi nénimmel. Nagyon aranyos nénike volt ő is, azt mondta, ha legközelebb jövök, akkor megint jöhetek hozzá. :-))) Következő nap irány Barcelona és go home!!! :-(( :-))

Ezek után több utazásra nem volt lehetőségem, mert mennem kellett vissza Ausztriába dolgozni.
Egyenlőre ennyi, a következő év még több utazást és még több új barátságot ad majd nekem.
Addig is várjatok türelemmel, hamarosan érkezik a következő!!!
Puuussszantáááááááááááásssssssss :-)))

2013. július 30., kedd

The rally of Gods...avagy az Istenek rallyja...üdv Görögországból :D

Halihóóóó,

erről én nem tudok mit írni...inkább olvassátok el Pepe beszámolóját: http://www.rallysport.hu/info/2013/05/05-29_wrc_akropolisz_rally_blog_1resz.html
http://www.rallysport.hu/info/2013/05/05-30_wrc_akropolisz_rally_blog_2resz.html
http://www.rallysport.hu/info/2013/06/06-01_wrc_akropolisz_rally_blog_3resz.html
http://www.rallysport.hu/info/2013/06/06-04_wrc_akropolisz_rally_blog_4resz.html
http://www.rallysport.hu/info/2013/06/06-06_wrc_akropolisz_rally_blog_5resz.html
http://www.rallysport.hu/info/2013/06/06-07_wrc_akropolisz_rally_blog_6resz.html

nagyon jóóóóó blogok és mindent leír részletesen.........


2013. május 25., szombat

Portugal fue de nuevo de puta madre

Halihó.

Megint itt lennék. Hogy mi is történt eddig??? Sok minden, de mindent nem írok le, de Portugáliát igen. Jól látjátok már megint Portugáliában töltöttem "unalmas" óráimat. :D:D

Már már szokásosan apucim vitt ki a reptérre, ahol ugye 5perces az ingyenes parkolás, így gyorsan ki a kocsiból és irány leadni a csomagomat. A reptéren találkoztam a többiekkel, gyorsan leadtam a csomagomat és mentünk is az átvilágításhoz. Itt a cipődet (elvileg) nem kell levenned, csak a csizmát, de nekem most kivételesen le kellett vennem, mert vastag volt az alja. Miután mindenki sikeresen átjutott, fölmentünk a mekihez és ott várnunk kellett míg mehettünk a géphez. Majd egy óra várakozás után kiírták, hogy melyik kapuhoz kell mennünk és meg is indultunk arrafelé.Várnunk kellett míg felmehettünk a repülőre és a többiek észrevették a volt miniszterelnököt Medgyesi Pétert. Mint kiderül ő is Zürichbe jött, sőt majdnem előttem ült, én a nyolcadik sorba jobb oldalon a szélén ültem, ő meg a hetedik sorba a bal oldalon a szélén. Két másik rallys társam mellett ültem a repülőn, és persze nem igazán hagytak aludni, dőlt belőlük a hülyeség. A repülőn kapott kajára az egyikük ráírta, hogy Józsi menü (m ugye ő a kedvencünk a rallyba.....:P) és csináltak róla fényképet is, amit sajnos nem tudok megmutatni, mert még nem kaptam meg. Sikeresen landoltunk Zürichbe, ahol nem volt olyan sok időnk az átszállásra. A gépünk fél órán belül ment tovább Portugáliába, Lisszabonba. Ez az út majdnem 3 órás volt, így sikerült kicsit aludni a gépen.(ja és persze megint megkaptam az előző útitársaimat ) Itt is sikeresen landoltunk. Megérkeztünk Lisszbonba és tudjátok mi fogadott minket???!!!??? Hát az ESŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ!!! Azt hittem hirtelen,hogy rosszul látok, de nem. Na mindegy. A reptérre kijöttek értünk kisbusszal, mert bérelt kocsival mentünk tovább le Faroba és utána Vilamourába. Megkaptuk a Volkswagen Polonkat, ami véletlen lett volna???? :D:D hihi Miután leértünk Vilamourába, elfoglaltuk a szállásunkat és este mentünk bulizni. Másnap korán kellett kelni a kvalifikációhoz. Kifogtunk egy jó helyet és még videókba is bekerültünk. Nagyon nagyon porosak lettünk, ahogy szokták mondani, poros és veszélyes a rally!! Ami igaz is!
A kvalifikáció után már csak a megnyitó volt aznapra, ami csak este 9kor kezdődött, így volt egy csomó időnk mászkálni a városba. Előtte azonban még beugrottunk a service parkba, és ott összefutottunk Carlossal, váltottunk vele pár szót és mentünk is másfelé.Ja és persze a BELGA pilótával is lett (megint) közös képem. Mert miért ne??? :P:D Majd elmentünk a szállásra és utána irány a part, ha már ott volt az "orrunk" előtt. A vizet csak ketten próbáltuk ki....igaz azt is csak lábbal, de akkor is (majd most görögbe...hmhm), és egyszer úgy elkapott a hullám, hogy a gatyám teljesen vizes lett. De nem baj, jó játék volt és szerencsére annyira hideg nem volt. Kicsit még napoztunk a tengerparton (vagy inkább óceán??),aztán elmentünk kajálni a megnyitó előtt. A választásunk egy pizzázóra esett, amiből itthon is sok van. Nem volt rossz a pizza. Nyolc óra körül hazamentünk átöltözni és irány a tőlünk gyalog 5percre lévő megnyitó helyszíne, amit Évinek köszönhetően a pódiumról néztünk a VW-es kártyánkkal. (aminek még utána is nagy hasznát vettük!! :D ) A megnyitó nagyon szép volt, az elején volt tűzijáték( bár az én személyes tűzijátékom sokkal jobb volt, igaz nem volt olyan hosszú). Megnyitó után hazamentünk és eltettük magunkat másnapra.
Pénteken korán keltünk és mentünk volna az első gyorsra, de akadt egy kis probléma.....nem a jó időt néztük, így már csak az aznapi második gyorsra értünk oda. Olyan rossz helyünk nem volt, páran jöttek mint az állat.....Ostberg, Sordo és Lappi nagyon siettek, annyira hogy a kanyarnál két keréken fordultak, igazán látványos volt. Megnéztünk pár autót, majd mentünk volna a következő gyorsra és már a fele utat megtettük (igazán zötyögős, kavicsos úton..szegény polo....), mikor kiderült, hogy megint a rossz időt néztük és már az a gyors elkezdődött, tehát fordulás vissza. Ugyanazt a gyorsot néztük meg mint előtte, csak a délutáni fordulót, ja és fölmentünk a dombra. Volt ott egy pár szurkoló és kiderült, hogy spanyolok és elkezdtem velük beszélni és értették, amit mondtam és én is amit ők. *-* Miután majdnem lejött az összes kocsi, elindultunk visszafelé, egy kis szervizpark, majd átmentünk az egyik útitársunkhoz Albufeirába, mert ő ott lakott. Lementünk a partra, és ott találtunk egy éttermet, ahova beültünk egy italra. Csináltunk szép naplementés képeket. Másnap reggel ismét korán keltünk, de annyira nem kellett sietnünk. Felfelé haladtunk az úton, ami olyan kacskaringós volt, hogy nem is ettem semmit, de nagyon felkavarta a gyomromat és mikor kiszálltunk, kiderült nem is csak az enyémet. Megálltunk kávézni és fagyizni. A gyorsnál fölmentünk egy jó magas dombra, ahonnan jó sokat beláttunk. Spanyol mezembe voltam, hogy szorítsak Daninak és Carlosnak, de nem volt jó döntés, mert azon a második gyorson már nem jöttek, mert felborultak. Grrr!!! Ahogy nem jött később a belgám se, neki más volt a problémája. Kicsit morcos lettem és levettem a mezemet és alatta pántos felső volt. Na ezt nem kellett volna. Olyan meleg volt, hogy sikeresen leégtem, a hátam olyan piros volt mint a felsőm.  Miután már eleget láttunk elmentünk egy másik gyorsra, a kocsihoz közeledve kaptunk spanyol szurkolóktól sört. hihi :D Egy másik magyarokkal teli autó is csatlakozott hozzánk és együtt mentünk a következő helyszínre, vagyis mentünk volna, mert rátértünk egy útra, amire nem kellett volna és az a másik kocsi kicsit beragadt a sárba. Szerencsénkre jött két terepjáró és kimentették a kocsit. Az aznapi utolsó gyors nem volt izgalmas, így inkább gyorsan elindulunk vissza a szervizparkba. Ahol izgalmas dolgok történtek.....vagyis számunkra nagyon jóóóóóó volt!!! :D:D A srácok otthagytak minket a parkba és körbejártunk. Egyszer csak megláttuk Patrikot és köszönt nekünk. Ja kaptunk pezsgőt is ott. Bementünk a VW-hez és ittunk Red Bullt és hoztunk karkötőt. Patrik ismét feltűnt a színen és beszélgettünk vele és kérdeztem mikor adhatnám nekik oda a bort. Ja leült velünk beszélgetni és megkapta a bort és kérdeztem, hogy Józsinak mikor és hogy lehetne. Erre rögtön beterelt, hogy adjam neki oda most, hát nem tökölt sokat. Odaadtam mind a kettőnek és nagyon örültek neki, utána csináltunk közös képet, aláírták a belépőnket. Miután eljöttünk Anitának írt Patrik, hogy a következő versenyekre kaphatunk passt. Este nem kellett altatni minket, simán elaludtunk.
A vasárnapi első gyors az volt, ahol két éve is voltunk. Megérkeztünk és utána kerestünk egy jó helyet, vagyis a többiek kerestek, én leragadtam az egyik standnál és néztem a forma-1et. Drukkolnom kellett Kiminek, és végig is néztem és Kimi a dobogó második fokára állhatott fel. Anita már teljesen pánikba volt, mert Józsiék vesztettek egy kis időt, de így is vezettek. Megnéztük kb az első 10 autót és mentünk is át a másik gyorsra. Közben megálltunk egy kocsmánál mosdót keresve, amit az udvarban találtunk meg. Miután leparkoltunk, nem kellett sietnünk, volt még sok időnk. Elhaladt mellettünk Silva ( nem a spanyol válogatott játékosa....és nem is spanyol, hanem portugál), aki a haverunk és eddig csak facebook-on beszéltünk vele, most élőben is találkoztunk és beszélgettünk velük. Ez a gyors két éve a Power Stage volt, de idén nem. Ismét az első 10 kocsit néztük meg és mentünk is le a szervizbe. És vajh melyik csapathoz mentünk??? Hát persze, hogy a VW-hez. Megnéztük az ünnepléseket, majd mentünk a dobogóhoz. Mikor vége lett, az első 3 ment interjút adni, de Patrikot még sikerült elkapnunk és gratuláltunk neki. Ezek után hazamentünk, én hajmosás után lementem netezni ( ja majdnem minden este elmentünk netezni :D), este meg készülnünk kellett a bulira!!!!! Ami nagyon jól sikerült, bár volt egy momentum amit ha lehetne törölnék, akit érdekel privátba elmesélem,de itt NEM!! Hatan mentünk el oda, ami a szállásunktól kb 5percre volt. Ja és még a kezdés előtt kint ültünk a teraszon és láttunk pár pilótát elmenni ott. (Sordo, Miko navigátora, Józsi és Patrik....meg még voltak, de most már passzolok...) A buli jól sikerült, hajnali 4 körülmentünk haza és kaptunk Anitával a francia szurkolóktól rózsát.
Másnap aludtunk, de nem sokáig. Elmentünk a mekibe netezni és utána VAMOS A LA PLAYAAAAAA!!! :D:D Napoztunk kicsit, sajnos olyan sokat nem tudtunk, mert Anitát ki kellett vinni a reptérre....:-(((( Délután-már Anita nélkül-elmentünk Sagresbe, Európa legnyugatibb pontjára. Gyönyörű hely volt, csak nagyon nagyon szeles. Este későn értünk vissza a szállásra, de azért még lementünk egy búcsúestére, ahol összefutottunk pár másik magyarral. Beszélgettünk és iszogattunk, majd eltettünk magunkat másnapra, mert reggel 7kor indultunk, hogy odaérjünk a reptérre Lisszabonba.
Kedden reggel 7kor el is startoltunk Vilamourából fel Lisszabonba. Megérkeztünk oda, leadtuk a kocsit és irány a reptér, becsekkoltunk és 11után felszállt a gép és irány haza. Este fél 8ra értünk Ferihegyre.
Ez is egy igazán jól sikerült rally volt. See you next time in 2 days in GREECE!!!! :D:D
(ja sajnos képeket nem tudtam feltölteni, de azokat face-n megnézhetitek...)

2012. december 6., csütörtök

Vamos Espanyaaa....pero Espanya es no DE PUTA MADRE como Portugal

Halihóóóó!!!

Na és akkor jön a szokásos kérdés: hol is kezdjem??? Hát ugye az elején.......Hétfőn délbe hazaértem Ausztriából, de nem sokáig töltöttem otthon az időmet, mert másnap hajnali 6kor(amit majdnem lekéstem :P:D) már indultam is tovább Spanyolországba. Nem sokkal felszállás után már szokásos módon aludtam is ( bár most először voltam a vészkijárat mellett....), a leszállásra ébredtem fel. Barcelonába az otthoninál sokkal jobb idő volt, bár nagyon melegem nem volt. Megkerestem a buszmegállót, ahonnan lementem busszal Valenciába. A buszom WI-FI-s volt, így tudtam beszélgetni buszozás közbe pár ismerősömmel, így az idő hamar eltelt. Valenciában nem volt túl jó idő, csak "17" fok volt és borús idő. Arra gondoltam, hogy megkérdezem valakitől, hogy merre kell mennem a szállásomhoz, de aztán addig nézegettem a nagy térképet, hogy nem kellett. A térkép alapján simán megtaláltam, hogy merre az arra. Becsekkoltam a szállodába és megkaptam a szobámat, ami a negyedik emeleten volt. Szerencsémre volt wifi is a szobába, így este tudtam EGYESEKkel beszélni. Bár még előtte elmentem a másnapi meccsre jegyet venni és kaptam is. (vettem egy pólót is) Másnap nem keltem korán, majdnem fél 11 volt. Elmentem és mászkáltam a városba, de térkép nélkül. Jaaaaa és persze délután elkezdett esni az ESŐŐŐŐŐŐ, amin már meg se lepődtem. Először elmentem a Plaza d'Ajutment-re, ahol kihasználtam, h ingyenes a Wi-fi a Café y té-nél. Majd sétáltam tovább a Plaza de la Reiná-ra, ott mászkáltam kicsit és beültem kajálni. Ettem fincsi paellát, de nem tengeri herkentyűset, hanem csirkéset. (amit paella valencia-nak hívnak....és nagyon finom) Ja még mielőtt bementem volna ebédelni, vettem egy jó kis valenciás táskát( na igen....van egy rossz tulajdonságom, imádom a táskákat :P:D de nem akármilyet...hihihi). Még mászkáltam a városba, majd visszamentem a szállodába készülődni. Nem kapkodtam el a dolgot, m majdnem fél 9 volt,mire a stadionhoz értem. Ami még mindig elbűvöl, hogy milyen hatalmas. Először Manolóhoz vettem az irányt, csak köszöntem neki, de mondta h meccs után menjek be hozzá. Mentem a stadionhoz a csepegő esőben( miért is ne...én vonzom az esőt :P), kicsit nehezen találtam meg a helyem, de sikerült. Fedett helyem volt, bár néhol még így is csöpögött rám az eső. Az első félidő majdhogynem unalmas volt a számomra, mert ugyan az egyik kapu mögött ültem, de az események pont a másik kapunál történtek....igaz így se unatkoztam, de jobb lett volna ha az én kapumnál történik(bár a második félidőben....az elsőbe még jó, hogy nem ott...m az volt a vendég kapu...), gondoltam, ha ilyen szorgalmasak az első félidőben, akkor a második is hasonló lesz.....hát sajnos nem lett, de azért izgalmas volt és nyert a Valencia 4-2-re. Ez volt a 8ik Valencia meccsem és a mérleg 7győzelem és 1döntetlen...szerintetek??? :D:D Jó ómen nekik, ha ott vagyok, igazán lehetnék a kabalájuk és akkor mehetnék az összes meccsükre, még élvezném is a dolgot. Meccs után bementem egy kicsit Manolóhoz és beszélgettünk is kicsit, kérdeztem tőle, hogy milyen volt az EB. Azt mondta, hogy nagyon jó, megemlítettem neki, hogy láttam a tvben. :P:P Majd még azt is mondta, hogy következő hétfőn (amikor ott voltam, ahhoz képest) megy Panamába, mert ott játszott a spanyol válogatott. Ja és persze majd megy a konföderációs kupára és utána a VBre...szegény ember. Nem voltam nála sokáig, elköszöntem tőle és mondtam, h másnap megyek Salouba ( amit nem mindegy hogy hogyan ejtesz, m különben nem értik, hogy mi van :D:D hihi...tapasztaltam...idén és tavaly is :P:D), ahol vártak a barátaim. Taxival mentem vissza a szállodába. mert este nem lassan közlekednek a buszok. Másnap hajnalba kellett kelnem, mert a buszom nagyon korán indult, ha jó emlékszem akkor hajnali fél 7kor. Taxival mentem ki, mert nem akartam kockáztatni, biztos, ami biztos. Az út ismét nagyon hosszú volt, mivel korán volt-meg amúgy is- aludtam kicsit a buszon. Egyszer megálltunk útközben és sofőrt cseréltünk. Mikor már közel voltunk a városhoz, már tudtam hogy jó helyen járunk. Ismerős volt tavalyról és egy része le is volt zárva a shake down miatt. (a sofőrünk ezért problémázott is kicsit....de én csak nevettem rajta :P) Végre megérkeztünk az állomásra, ami közvetlenül a tengerparton van. Ragyogó napsütéses idő volt. Írtam "apának", hogy megérkeztem, de még várnom kellett, m ők még a shake dow-on voltak. Mit csináljak míg várok??? Hát irány a tenger. (hatalmas csomagokkal :P:D) A víz nem volt hideg és gyűjtöttem egy pár kagylót is. :-)) Ja és egy nénit megkértem a parton, hogy fényképezzen le. :-))) Ezek után kiültem a partra és napoztam, meg kicsit spanyoloztam és beszélgettem egy biztonsági őrrel SPANYOLUL!!! hihi Nagyon büszke voltam magamra, megérte tanulni. :D:D Nem sokkal később megjött értem "anya" és mentünk apáékhoz. Sajnos "nővéremre"várni kellett, de délután ő is megérkezett. Miután a kocsinál voltunk, elmentünk a szállásra, hogy lepakoljuk a csomagomat, át is öltöztem rövidnadrágba, mert nagyon nagyon jóóóó idő volt( mindez NOVEMBER 8án!!!! :D). Miután mindenki átöltözött, irány a szervizpark. Körülnéztünk, csináltunk fényképeket és láttuk Józsit is, aki bicóval száguldott el mellettünk. :D Megbeszéltük a másik autóban ülőkkel, (összesen 9en voltunk) hogy hogyan tovább majd mentünk összeszedni Anitát. Pontosan már nem emlékszem, hogy mit csináltunk, de az biztos, hogy elmentünk boltba, ahol hatalmas piás üvegeket láttunk. :D

A sok pia látványától megéheztünk, találtunk egy olasz éttermet (értitek...olasz éttermet spanyolba.....nem normális.....na mindegy :D), betértünk oda és kiderült nem csak vacsora lesz ott, hanem WI-FI-t is kaptunk. Mindenki rá is repült :P:D....nem vagyunk függők...ááááááááá dehogy :D:D:D Vacsora után mindenki ment a szállására és de még mielőtt eltettük volna magunkat másnapra,megbeszéltük melyik gyorsokra megyünk. Persze a csütörtöki nagyon nagyon jóóóó időnek nyoma se volt reggel(sőt egész nap), helyette az esős csúnya időt kaptuk. Az első gyorsnál egy kis kápolna mellett találtunk helyet...ja és fedett is volt, m egy nagy kőtömb volt felette :P:D jó hely volt. :-))) 

ezt a képet csak azért, mert szerintem nagyon jóóó lett :-))

Ezen a gyorson jó sok autót megvártunk, de nagyon sokan ki is estek, pedig az első nap második gyorsaságija volt. Nem jött Solberg, Neuville( a BELGA....khm....:P:P:D), Oliveira és Sordoék se jöttek. Innen átmentünk a következő gyorsra,ami előtt Timi azt mondta, hogy mi lenne ha pont az a versenyző esne ki, akit meg kell várnunk utolsónak......mondjuk Atkinson....és láss csodát, Atkinson jött elsőnek és már törött első futóművel "száguldott" felénk, ami nem sok jót sejtetett, főleg úgy hogy a felvezető autók se tudtak egyszerűen fölmenni az előttünk lévő csúszós útszakaszon...hihihi. Be is jött....Atkinsonnak nem is sikerült fölmenni, ott előttünk próbálkozott.....de nem jött össze. A többiek sikeresen megtették az utat. Miután megnéztünk pár autót, próbáltuk még elérni az egyik gyorsot, ami a tengerparton volt....de sajnos a forgalom és a lezárt utak nem segítettek nekünk. Mivel a gyorsról lemaradtunk, így bementünk a szervizparkba. Sok kocsit láttunk, bementünk a citroenhez (mert volt kártyánk és bemehettünk :P). Miko navigátorát lefényképeztem egy cuki kislánnyal a kezébe, mikor meglátták, hogy fényképezem őket a kislány elkezdett integetni. :-))))  Mentünk a Minihez és köszöntünk Carlos haverunknak, beszélni nem tudtunk vele, mert mennie kellett. (ott volt a barátnője.....nem úgy mint portugálba.....bár ez minket hol érdekel???? na mindegy) Anita beszélt pár szót Józsival.....majd megvártuk Patrikot is( nem ez az igazi nevük, de nem mondom el mi az....ha érdekel kérdezd meg tőlem...vagy keress rá a neten :P ), mert ő Anita haverja (bár tagadja...de na van két szemem és látom amit látok :P:D:D haha) és beszélgettünk vele...majd odament a francia szurkolókhoz...de még kérdeztünk tőle vmit( ja a pancserek az első nap kiestek...hahaha...de ott maradtak :P), majd azt mondta, h "send me text message"(ja igen m először emailt akart, h azt írjunk neki, de az sajnos nem volt nekünk :P). Vajon írtunk neki vagy nem??? Majd a következő blogba talán elmondom...vagy nem. Este elmentünk megint az olasz étterembe a csipetcsapattal kajálni. Majd hazamentünk aludni. Másnap is megnéztünk pár gyorsot, annyi izgalom nem történt. Ja az egyik gyorsot egy ház erkélyén néztük meg, a többiek nem hittek nekem hogy ezt lehet, de a spanyolok nagyon nagyon barátságosak( és tavaly is ott néztük ezt a gyorsot....:P:D) és mondták, h menjünk nyugodtan. Akik fönt voltak velem nem bánták meg. Onnan mentünk egy másik helyre és már kezdtünk megijedni, mert akiknek drukkoltunk azok egy ideig nem jöttek, de végül csak sorra kerültek. Megnyugodtunk. Majd mentünk ha jól emlékszem a szervizparkba. Ott fényképezkedtünk pár versenyzővel, utána ismét irány az olasz étterem. És este irány BULIZNIIIIII!!! :D:D Anita megismerkedett 2olasz szerelővel, akikkel mentünk bulizni. Összesen 5en voltunk, 3om srác(1magyar és 2olasz) és mi ketten Anitával. az elején azt hittük, hogy az egyik olasz csak a fiúkat szereti, de kiderült hogy tévedtünk......aki nem hiszi járjon utána, hogy miért nem :P:D:D én talán majd elmondom neki, de itt NEEEEEM!!! :D:D Nagyon jóóóól éreztük magunkat a buliba és elég sokáig maradtunk is. Fél 6ra értünk vissza a szállásra és fél 7kor kellett kelni, mert mentünk a gyorsra. Képzelhetitek, hogy éreztük magunkat mind a 3an......"anya és apa" persze röhögtek rajtunk. :P:D Megint megnéztünk pár gyorsot, majd mentünk a célba. Nem láttunk belőle sokat,mert hátul álltunk. De azért csináltunk pár képet.
helyes gyerek, nem??? :D:D

Még elmentünk a szervizparkba, majd sokára haza és mentünk megint bulizni, mert azt hittük megint olyan lesz, mint portugálba. De sajnos nem volt olyan és nem is olyan volt mint előző este.....így hamar hazamentünk. Másnap ragyogó napsütés fogadott minket. Mit csináljunk?? "Anyának és apának" a repülője Barcelonából ment, így nem volt mint tenni, a csipetcsapattal irány Barcelona. Nagyon nagyon jóóóóó idő volt, majdnem 20fok. :D Elmentünk sétálni kicsit bent a városba, majd le a partra, a csapat ketté vált és 6kor találkoztunk a többiekkel. Egyik része hazarepült, a másik visszament Salouba, mi ketten Anitával ott maradtunk Barcelonában. Kerestünk szállást, majd később még elmentünk vacsizni...szokásos pizza és sangria...FINCSIIIIII. :D:D:D Kedden hajnalba keltünk és mentünk a reptérre. 9kor szállt fel a repülő Barcelonából és repültünk haza. 
Ez a hét is hamar eltelt és bár annyira nem volt jó, mint portugál, de azért kaptunk emlékeket elég rendesen. :D:D:D See you next year, maybe?? :D:D

2012. szeptember 24., hétfő

Szülinapom...ami 3napig tartott....:-))

Halihó.


Elég rég jártam erre...sok minden történt velem azóta, de most csak a hétvégémet írom le gyorsan!! Kezdjük azzal, hogy előző hétfőn megjött egy rég nem látott ismerősöm, busszal jöttek Luxemburgból ( luxemburgi portugál buszsofőr..hahaha). (Még nem volt itt a buszsofőr, de EGYESEK már féltékenyek voltak.....khm....ALAPTALANUL!!!) Megjöttek, majd vacsi előtt váltottam vele pár szót, majd este is....de hamar lelépett aludni. :P Kedden és csütörtök este is ő maradt a legtovább a bárnál, beszélgettünk kicsit és mondta, hogy tetszett neki Magyarország, főleg Budapest és a Balaton,bár szegény Siófokon nem volt, pedig az lett volna az ő városa!! Talán majd jövőre! :-)))
Na akkor térjünk át a hétvégi bulizásra...party egész hétvégén!!! :D:D
Először is itt egy kép (és többet nem mutatok!!! :D), de még mielőtt bárki is azt gondolná, hogy van köztünk valami, ki kell hogy ábrándítsam........neki otthon bnője van(bár ez a mai világban nem jelent semmit),nekem meg....hát öhm.....van vki....csak még nem tudjuk, hogy mi ez :D:D haha (nem minden az aminek látszik.....)




A bulizást már szerdán megkezdtük, m Gabiéknak akkor volt jó, és én is szabad voltam. Ettünk ittunk, jót mulattunk. Kaptam tőlük tortát,amit mint kiderült anyucim intézett Gabi által. Nem maradtam sokáig, és még Vele is beszéltem skype-on, persze első kérdése beszéltem a buszsofőrrel......ááááááááááááááá :D:D Csütörtök este én voltam a zárós. A drága buszsofőröm( csakazértsemondommeganevét :P) elvitte este a buszt a Tiroler Abendre és előtte kérdezte, h nincs-e nálam dvd,m ő kint marad a buszba.....szőke, ha előbb szólt volna hozok...de este 8kor....már dolgoztam. Na mindegy....és kérdezte, hogy meddig leszek, m akkor visszajön majd inni egyet. Mondtam, hogy okés. Hát így is történt és visszahozta a vendégeket,majd jött a bárhoz és nem is akart onnan lelépni, bár kérdeztem tőle, hogy nem jön-e le velünk a badwandlbe, m másnap szülinapom lesz és belemegyünk az éjszakába. De nem ő nem jön, mert másnap vezetnie kell( fél 10kor indultak...a kolléganőm, másnap fél 8ra ment dolgozni.....és ő lejött...), de azért egyig képes volt lent maradni. Ja és 11után már csak ketten voltunk lent. Éjfél után visszajött a Biso és a Sarah és elkezdtek énekelni nekem. Ittunk a Sarah-val pálinkát,majd a drága buszsofőröm is meghívott egyre(majdnem leírtam a nevét...haha). A csajoknak nagyon nem tetszett, hogy a jó ember olyan sokáig lent volt(bár kedden én mondtam neki, hogyha egyedül van lent vki, akkor 2óra után kidobhatom :P:P), de egykor lelépett és hagyott minket elmenni bulizni. Gyors átöltözés és irány partizni. Lementünk,bár nem voltak sokan.....sőt velünk együtt kb 10en,na jó lehet 15. :P:D Leültünk a szokásos helyünkre (mindig az egyik bárhoz megyünk, m a pincéreket már ismerjük), és ott volt a dj is. Az első része a meglepetésemnek az volt, hogy bemondták a hangosba, hogy szülinapom van és hogy 23éves vagyok(haha...a Sarah nem tudta pontosan....:D:D), majd mentünk táncolni Sarahval és utána ittunk is kicsit....jöttek oda srácok,megtudták h szülinapom van és meghívtak egy-egy italra. :D:D hihi Nagyon jól éreztem magam, annyira hogy negyed 6után indultunk haza. Másnap reggel tesóm keltett, aki nem tudta h előző este bulizni voltunk. :P Nem aludtam túl sokat, és 2re mentem dolgozni, de előtte még sikerült beszélnem egy "kisfiúval", aki szintén boldog szülinapot kívánt, sőt még anyucija is. Kettőre mentem dolgozni és a szállodában mindenki boldog szülinapot kívánt, nem csak a kollégáim, hanem pár vendég is.....délután jöttek holland törzsvendégek és tőlük ajándékot is kaptam!!! :D:D
Este persze sietni akartam, én csináltam a buszt(ja és jött sofőr "bácsim" és kaptam 3puszit-m portugáloknál 3om van,nem 2 mint nálunk...)....de persze pont most nem akartak sietni, mindegy 10előtt így is kész lettünk. Persze a többiek a dohányzóba vártak rám, ahol ott volt a jó ember is. Mentünk átöltözni, közbe megbeszéltem a csajokkal, hogy buszsofőr is jön és írtam is neki, hogy hova jöjjön. Először a Kosisba mentünk és ott találkoztunk a többiekkel, akiktől kaptam ajándékot(gutscheint és képeslapot), persze nekem kellett ülnöm a haverom mellé, ami nekem nem okozott gondot, jót beszélgettünk és ittunk. A srác olyan mázlista, hogy a busszal majdnem háromnegyed(ha nem egész) Európát bejárta már, nem kicsit irigylem!!! :D:D Éjfél körül énekeltek nekem az egybegyűltek. :P:D Nem sokkal később elindultunk a badwandlbe, nagyon sokan voltak lent, de a legtöbb nagyon nagyon fiatal.(amit meg is jegyzett a Biso és a bs...hihi a 2 "öreg")Táncolni nem táncoltunk, inkább csak ittunk és jól éreztük magunkat. Most nem maradtunk sokáig, olyan 3körül már otthon is voltam. Másnap délre mentem dolgozni. Úgy tűnt vége a bulizásnak, de még este is mentünk, de csak pár órára. Este beszéltem megint kicsit az emberrel, de ő nem jött velünk,m fáradt volt. Szegény...hahaha......idén nem bulizott annyit,mint 2éve.....öregszik???!!!??? Persze szombaton a szállodába azt feltételezte, hogy van kötünk valami, de NINCS. Bár ezt senki nem akarta elhinni és még vasárnap is ez volt a téma, hogy ő meg én.......de NEEEM!!! Vasárnap est is én zártam és már majdnem elment az összes vendég, a buszosok már leléptek, de sofőr bácsi még nem....visszajött és ivott még egy utolsót, kicsit beszéltünk, és mondta, h lehet jön Bpre bulizni, ha talál hozzá kollégákat, ha nem akkor majd jövőre. :P:P 
Véget ért a nap, a busz ma hazament és a buliknak is vége, de nagyon nagyon jóóóóó szülinapom volt, nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz!!!!! Jövőre ismét??? :D:D
Köszi azoknak akik ott voltak!!! :D:D