Halihóóóó.
Ismét itt vagyok...kicsit rég írtam ide. Október közepén bezárt a szálloda és utána hazamentem, ám nem sokáig mert vasárnap hazaértem és szerdán már irány a reptér és Barcelona. Onnan pár rallyssal irány Salou, ahol a spanyol rallyt rendezték, de erről majd később írok. Miután megjöttem spanyolból nem maradt sok időm és már indultam is tovább, ezuttal a cél Anglia volt, Anitáékhoz. Szerencsére ez a repülő nem késett(nem úgy mint a madridi...), Lacika jött értem Londonba, Anita otthon várt ránk. Másnap ők dolgoztak, én addig tvztem, olvastam és neteztem. Csütörtök reggel nem keltünk olyan korán, én hamar elkészültem, fél 12körül megjöttek Éváék, mert mentünk Walesbe a rallyra(ahol szerdán volt a shake down....Chestertől nem messze, ami viszont a drága városomtól, Liverpooltól volt nem messze.........). Anitáék nem siették el a dolgokat, "csak" két és fél órát vártunk rájuk, így 2kor sikeresen elindultunk Cardiffba, ami kicsit több mint 2és fél órára volt onnan. Útközbe megálltunk párszor tankolni, volt egy benzinkút ahol a kutast úgy hívták, hogy Kuka(pontosan nem tudom, hogy volt írva a neve, mert a többiek látták..én lemaradtam róla.), az utazás nagyon jó hangulatban telt. Olyan fél 6 után megérkeztünk Cardiffba, körbenéztünk kicsit. Már sötét volt így nem láttunk túl sok mindent, így elindultunk a szállást megkeresni, ami a semmi közepén volt, ezért is volt olyan nehéz megtalálni, de azán a végére csak elértünk a szállásra. Egy házban volt a szállásunk, ahol az Érdi rally teammel voltunk együtt. Miután kipakoltunk a szobánkban, nem sokkal később megjöttek a többiek is, kicsit beszélgettünk, de nem sokkal később már mentünk is aludni, mert másnap korán kellett kelni.
Csütörtök reggel korán keltünk, de így se elég korán és az aznapi gyors elejét lekéstük. (nagyon rosszul volt, mert nagyon közel voltak egymáshoz a gyorsok kezdési időpontjai......így ha nem indultál időben tuti lekésted az elejét...) Megvártuk Érdiéket(akik a vége felé jöttek..), majd irány a délutáni gyors. Ja és ugye Nagy-Britanniában voltunk így megérkezett a szakadó eső is délutánra. A kedvenc szőkém itt még versenyben volt és láttam is lejönni ezen a gyorson. Megvártuk itt is Érdiéket....vártunk és vártunk, már a zászlókat is előkészítettük, de nem jöttek, mert vmi baja lett a kocsinak...:((( Este lementünk a szervízparkba,de már sötét volt és már a pilóták se voltak ott....:(((
Szombat reggel megint korán keltünk, de most is későn indultunk és dugóba is keveredtünk, így lemaradtunk a gyors elejéről, de megbeszéltük, hogy ott maradunk, mert onnan belátni az egész pályát(egy völgybe voltunk, nagyon szép helyen és a nap is sütött...), mielőtt jöttek volna a WRC-sek a hazai bajnokság versenyzői "szórakoztattak" minket. Közben persze mondták a híreket, így tudtuk hogy Hirvonen, P.Solberg és Raikkönen már nincsenek versenyben..:(((( (előző nap Dani Sordo is összetörte a kocsiját-a balesetet nem láttuk, csak az eredményét-,de ő másnap továbbment......)
http://www.youtube.com/watch?v=5hlSVEbqH6w&feature=relmfu ezen a helyen voltunk, ha jól megnézitek 0:50-nél láthattok magyar zászlót, na ott álltunk mi. :D:D
Miután vége lett ennek a gyorsnak elindultunk a hegyről lefelé, de nem csak mi akartunk lemenni hanem még sok ezren rajtunk kívül, így "csak" két és fél órába telt lemenni a szervízparkba. Már nem volt értelme bemenni a szervízparkba, így elmentünk kajálni, onnan meg haza.
Másnap elvileg nem kellett volna olyan korán kelni, mert mellettünk voltak a gyorsok(az első gyors alig 10percre volt tőlünk...), de egyrészt háromnegyed nyolckor kezdődött, másrészt tanulva az előző napokból, inkább a versenyzők előtt akartunk odaérni. Megnéztük az első pár versenyzőt és indultunk volna a következő gyorsra, de már nem értünk volna át, így inkább lementünk a szervízparkba, hogy végre lássuk a pilótákat is. Csináltunk pár közös képet(Loeb, nevesincsportugálunk, Érdi) és lett pár aláírásunk is( Loeb, Block, Latvala, nevesincsportugálunk, Érdi), nem kellett annyira sietnünk, mert csak 12:11kor kezdődött a Power Stage. Ja még a szervízparkba menet megtudtuk, hogy Loeb is kiesett, mert az etapon karambolozott egy személyautóval.... http://www.youtube.com/watch?v=Zs1dYjE24K0&feature=related
Miután kinézelődtük magunkat, irány az utolsó gyors a Power Stage, ahol az első 10autó fordított sorrendben jött le. http://www.youtube.com/watch?v=3erzGOk035Q&feature=related
Ha jól megnézitek, itt is ott vagyunk...:D:D Miután Latvala lejött és megnyerte a Wales rallyt elindultunk vissza Cardiffba, mert nem akartunk a dobogóról lemaradni. Sietésünknek meg is lett az eredménye, a versenyzők ott száguldottak el mellettünk, az első Ken Block volt és mikor elhaladt mellettünk integetett nekünk, jó néhányan még elmentek mellettünk és integettek vissza nekünk. Dani Sordo előttünk ment egy darabig, majd csak azt láttuk, h megáll a parkolóba. Megérkeztünk Cardiffba, ahol láttuk, ahogy előttünk viszik tréleren Loeb kocsiját. Bementünk a dobogóhoz, de nem láttunk olyan sok mindent, mert előttünk sokan álltak. Anita beszélt a Timivel és ő mondta nekünk, hogy a kártyánkkal beengednek oda ahol a versenyzők felsorakoztak....így nem hezitáltunk sokáig bementünk oda. Dani Sordo+navigátora és Sebastian Ogier+navigátora ott beszélgettek, mi meg megzavartuk őket, Danika vicces volt, mert azt hitte ismeri Anitát, de kiderült, hogy nem. :-))))(ja és azt mondta nekem, hogy Victoria Beckham....áááááááááá...nem hiszem el, mindenki azt mondja, pedig még csak nem is hasonlítunk!!!!!!) Odamentünk utána kicsit Érdiékhez is. Megnéztük még ahogy áthaladnak a célvonalon, majd beszélgettünk a többiekkel és utána elmentünk vacsorázni, majd olyan fél 11körül elindultunk vissza Angliába.
Összességében nem volt rossz, mert a társaság jó volt és a táj is gyönyörű, de a szervezés nem volt túl jó...sőőőőt..borzalmas. Folytatás jövőre, csak az a kérdés hogy hol és hogy szőke hol folytatja?? F1 vagy rally?? :D:D remélem az utóbbi....
2011. november 16., szerda
2011. szeptember 12., hétfő
szeptember.......azt hittem az én hónapom.....
Halihóóó!!!
Nincs sok minden amiről írhatnék.....kaptam két díjat, csak azt nem tudom miért, de köszi csajok( ha otthon leszek én is megcsinálom). Vendégek vannak dögivel....:D:D Most voltak itt Luxemburgból, de nem a portugál sofőröm jött(írtam neki és írta, h nem ő jön, m ő Bécsbe megy......igaz Gábor sincs itt.......nem lettek volna teraszpartik.....mint tavaly...:D:D).....kicsit több mint egy hónap és bezár a hotel....:D
Úgy volt, hogy hetedikén lesz rajtengedély vizsgám, amivel indulhatok díjugrató versenyeken. Szeptember negyedikéig minden jól is haladt, de eljött a vasárnap és megvolt az elméleti óra. Majd Thomas( az edző) mondta, hogy akkor most a lovaglás + ugratás lesz....én a Schimmelt kaptam, már 2szer ugrattam vele és nagyon jól ugrik, bár kissé önfejű.......végeztük a fedelesbe és mentünk fel a mezőre, ahol volt pár természetes akadály. Én voltam az első, mert mennem kellett (volna) dolgozni. A két akadály megvolt, de a harmadiknál nem éreztem az összhangot a pacival és inkább leszálltam róla és mondtam, hogy mennem kell. Thomas ült fel a pacira és párszor megcsinálta a pályát vele. Miután végzett közölte, hogy akkor most megint én.....nem voltam biztos a dolgomban.......az első két akadályt simán vettük és a harmadikhoz nagyon gyorsan közelítettünk, de állítólag még azt is sikeresen vettük......én már arra nem emlékszem, mert eszméletemet vesztettem és leestem a paciról...arra eszméltem, hogy Sabina fogja a fejem és ott vannak a mentősök körülöttem. Azt se tudtam hirtelen, hogy mi van. Hordágyra tettek és betettek a mentőautóba, onnan meg irány a schwazi ( és NEM svájci...:D:D) kórház.........ott mindenféle vizsgálatok. Nagyon nagyon rosszul éreztem magam, de szerencsére másnap már kiengedtek. Szerencsére semmi komoly bajom nem lett, "csak" a jobb combom fájt kicsit és horzsolódások lettek a bal kezemen. Ma vettem védőmellényt, hogy végre megint mehessek lovagolni. ( mert ugye nem adom fel.....anya és a főnökasszonyom nem akarja....) Mert az esés miatt egy hétig nem sportolhattam, ami azt jelentette, hogy nem vizsgázhattam....de azért ott voltam a többieknek drukkolni, de nagyon nagyon nagyon rossz érzés volt, hogy én nem lehettem ott. Nem baj majd tavasszal és akkor sokkal felkészültebb leszek. :D:D
itt a mellény (majdnem ilyen, csak az enyémen az oldala is tépőzáras és az eleje cipzáras.....nagyon durva......)

2011. június 21., kedd
Kicsi Marci osztrákiában...:D:D
Sziasztok.
Végre valahára unokatesómék kijöttek hozzám Ausztriába. Szombat délelőtt megjöttek hozzánk unokatesómék, gyorsan bepakoltuk a cuccainkat..és irány Ausztria. Hátul ültem a Marcival. az út elég hosszú volt és szinte egész végig szakadt az eső. Bécs mellett megálltunk ebédelni, és volt bent az étteremben egy játszótér és Marci ott játszott, volt ott egy kislány is(német..)és Marci el akarta kérni tőle a vonatot, magyarázott neki, de a kislány nem értette, hogy mit szeretne a gyermek.....nem is értem??:D:D A kis srác csak akkor nem beszélt ha aludt, minden érdekelte...nagyon nagyon aranyos (L)(L). Mikor megérkeztünk Tirolba, Gáborék először elvittek a szállodába, mert kellett kártya, hogy bejussak a szobámba. A főnökre kicsit várni kellett, ezért bementünk az étterembe és szembejött Törpilla..és nem ismert meg(!!!!!!), azt hitte hirtelen, hogy vendégek vagyunk és csak utána kapcsolt, hogy én vagyok.....na jó kicsit más a hajam mint volt,de mindenki dicsérte, hogy sokkal jobb mint a rövid. Végre megérkezett a főnök és csinált nekem kártyát( idén "csak" október 15ig leszünk nyitva, mert mélygarázst építenek...utána meg egy nagyobb bárt..), amivel bejutottam a "hatalmas" szobámba, körbevezettem unokatesómékat, és közbe megbeszéltük, hogy másnap csörögnek mielőtt elindulnak értem.Kaltenbachba laktak, ami 2faluval arrébb van, de szép hely az is. Rendet raktam kicsi szobámba, és be kellett állítani az antennámat, hogy ne maradjak le a BL döntőről, amit a Barcának kellett megnyerni..az már más kérdés, hogy meg is nyerte(ÉN TUDTAM:D:D...bár ennek Anita +öcsém és még sokan nagyon nem örültek, de én nagyon is....:))) ). Vasárnap délelőtt jöttek Gáborék és irány Hintertux, mert síelni szerettek volna és ott nyáron is lehet síelni, mert egy gleccser és télen-nyáron üzemel. Rajtam kívül mindenki beöltözött sífelszerelésbe.Megvettük a jegyeket és irány a felvonó, 2szer kellett átszállni míg teljesen felértünk. Marcinak nagyon tetszett a felvonózás,be se állt a szája. Felértünk és a többiek felvették a síléceket is, vagyis az Ági csak vette volna, mert át volt állítva és nem tudta egyedül megcsinálni, reméltük hogy a kölcsönzőbe meg tudják csinálni, így csak egy lifttel mentünk le. ( háromnegyed óra alatt lehet teljesen leérni..) Míg mi a kölcsönzőbe voltunk, addig Marci megunta a síelést és inkább elkezdtek az apukájával hóembereket építeni, amik annyira jól sikerültek, hogy néhány turista még le is fényképezte. Miután elkészültek a remekművek, elindultunk egy "emelettel" lejjebb, mert a legtetején nem volt étterem...csak hó és felvonók... :))) Gábor és Ági lesíeltek az étteremhez, mi Marcival a felvonót választottuk. Majdnem egyszerre értünk le a szülőkkel. Mindenki éhes volt így bementünk az étterembe és mindenki választott, amit akart...én wiener schnitzelt ettem pommes-szel :D.....ha már osztrákiába vagyunk...:D:D Ja és önkiszolgáló étterem volt és Marci egyfolytában mondta a magáét és a főételeknél magyarok voltak a kiszolgálók. :-))))) Ebéd közbe beszélgettünk és Gábor megemlítette hogy nincs nála a jogsija( a szálláson hagyta...), azt hittük ennek nem lesz jelentősége.....Végeztük az ebéddel, Gáborék még fölmentek a felvonóval, mi meg Marcival lementünk a játszótérre. A gyerek jól elvolt a pedálos kocsival, persze pedálozni nem akart, inkább lábbal hajtotta, én addig napoztam( akkor még nem sejtettem, hogy ennyit fog esni...) .
Végre megjöttek a síelők és mentünk vissza a kocsihoz, mert álltak le a felvonók. Gáborék azt mondták, hogy nem volt jó lesíelni, mert a hó nem volt az igazi...hát igen nagyon meleg volt. Lent még megnéztük a vízesést és utána irány vissza. Valószínűleg nem figyeltük, hogy hány km/h-át jeleznek a táblák.....így fordulhatott elő, hogy az egyik sarokban megbújtak a rendőrök és "mázlinkra" pont mértek.......persze egyből probléma volt, hogy nem volt se Gábornál, se Áginál jogsi.....még szerencse( vagy nem????) hogy nekem a pénztárcámba volt....Marci közben szépen végigaludta az egész ellenőrzést. Nem maradt más hátra minthogy nekem kellett előre ülnöm és VEZETNI(!!!!), nagyon nagyon izgultam mert már vagy 5éve nem vezettem, de Ágiék biztattak, hogy jól csinálom, olyan sokat nem kellett vezetnem a kanyargós úton, Ági egy idő után átvette tőlem.Még kicsit elmentem a Marciék szállására és ott még játszottam vele a játszótéren, ami a hotelhez tartozott. Majd este az Ági vitt "haza". Hétfőn délelőtt elmentünk Stansba, ahol elsétáltunk egy vízeséshez ( Wolfsklamm), meseszép. :)) Fölsétáltunk az étteremhez és pihentünk kicsit. Marcika megkaparintotta a fényképezőmet és csinált vele pár képet.....nem mindegyik lett tökéletes, de mit lehet várni egy alig 4éves kisfiútól. :)))
Marci:,, de apa dolgozója nem zár be sose.neked mikor zár be a dolgozód??"
http://www.youtube.com/watch?v=1nP3XB7hrFo
Péntek óta( június 3) megkezdtem dolgozni, végre. Az elején nem volt olyan zökkenőmentes a dolog, de mostanra már minden rendben. Ja mindenki megdicsérte a hajamat, hogy milyen jól áll.....még a vendégek is!!!! :-))) Aranyos vendégek vannak, szinte mindegyik megjegyzi, hogy milyen jól tudok németül.....azt hiszik, hogy itt tanultam, de mindig felHOMÁLYosítom őket, hogy otthon tanultam.....egy vendég meg is jegyezte, hogy van akcentusom...:D( ő arra gondolt, hogy helyi...) de nekem lenni magyar akcentus..:D sőt volt olyan vendég( igaz azóta már kettő is..),akik kitalálták elsőre, hogy magyar vagyok :D:D és mindenki tudta a legfontosabb magyar szót: Egészségedre!! az időjárás annyira nem jó, mert többet esik az eső, mint amennyit a nap süt....reméljük a július jobb lesz.
Ja még pár szó a drágaságaimról. Most ugye szünet van...majd csak júliustól lesz felkészülés. Már vettünk is egy fiatal játékost Hendersont, remélem ő a kezdet és még veszünk jó pár játékost és akkor jövőre a bajnoki címért harcolunk. :D:D Bemutatták az új 3ik számú mezt...hááááááááááááááát...rémes, bár megoszlanak a vélemények, nekem nem tetszik, mert túl sok benne a kék......a mi nevünk REDS!!!! De Robbienknak(Fowler) tetszik...erre mondják ízlések és pofonok.....:D:D Négy felkészülési meccsünk lesz és játszunk a Valenciával is....(L)(L)...mind a két csapatot szeretem, deeeeeeee.....:-)))
Ja novemberbe megint megyek ki Angliába Anitához..:-)) már megvan a repülőjegyem, és most 2hétre megyek...."véletlenül" pont a brit rally idején....ami Cardiffban és környékén lesz....Cardiff...szép hely lehet...a kedvenc csapatom tudna mesélni róla...:D:D ja és ha már itt tartunk, míg kint leszek Angliába addig lesz a chelsea-Liverpool meccs........nagyon nagyon nagyon nagyon szeretnék ott lenni.......bárcsak.....ha már egyszer azt mondják rólam, hogy BOSZI vagyok.....:D:D Egyeseknek elég ha megemlítem a kanadai nagydíjat....:P:D
Legyen hasznom is belőle!!!!:-)))))
Végre valahára unokatesómék kijöttek hozzám Ausztriába. Szombat délelőtt megjöttek hozzánk unokatesómék, gyorsan bepakoltuk a cuccainkat..és irány Ausztria. Hátul ültem a Marcival. az út elég hosszú volt és szinte egész végig szakadt az eső. Bécs mellett megálltunk ebédelni, és volt bent az étteremben egy játszótér és Marci ott játszott, volt ott egy kislány is(német..)és Marci el akarta kérni tőle a vonatot, magyarázott neki, de a kislány nem értette, hogy mit szeretne a gyermek.....nem is értem??:D:D A kis srác csak akkor nem beszélt ha aludt, minden érdekelte...nagyon nagyon aranyos (L)(L). Mikor megérkeztünk Tirolba, Gáborék először elvittek a szállodába, mert kellett kártya, hogy bejussak a szobámba. A főnökre kicsit várni kellett, ezért bementünk az étterembe és szembejött Törpilla..és nem ismert meg(!!!!!!), azt hitte hirtelen, hogy vendégek vagyunk és csak utána kapcsolt, hogy én vagyok.....na jó kicsit más a hajam mint volt,de mindenki dicsérte, hogy sokkal jobb mint a rövid. Végre megérkezett a főnök és csinált nekem kártyát( idén "csak" október 15ig leszünk nyitva, mert mélygarázst építenek...utána meg egy nagyobb bárt..), amivel bejutottam a "hatalmas" szobámba, körbevezettem unokatesómékat, és közbe megbeszéltük, hogy másnap csörögnek mielőtt elindulnak értem.Kaltenbachba laktak, ami 2faluval arrébb van, de szép hely az is. Rendet raktam kicsi szobámba, és be kellett állítani az antennámat, hogy ne maradjak le a BL döntőről, amit a Barcának kellett megnyerni..az már más kérdés, hogy meg is nyerte(ÉN TUDTAM:D:D...bár ennek Anita +öcsém és még sokan nagyon nem örültek, de én nagyon is....:))) ). Vasárnap délelőtt jöttek Gáborék és irány Hintertux, mert síelni szerettek volna és ott nyáron is lehet síelni, mert egy gleccser és télen-nyáron üzemel. Rajtam kívül mindenki beöltözött sífelszerelésbe.Megvettük a jegyeket és irány a felvonó, 2szer kellett átszállni míg teljesen felértünk. Marcinak nagyon tetszett a felvonózás,be se állt a szája. Felértünk és a többiek felvették a síléceket is, vagyis az Ági csak vette volna, mert át volt állítva és nem tudta egyedül megcsinálni, reméltük hogy a kölcsönzőbe meg tudják csinálni, így csak egy lifttel mentünk le. ( háromnegyed óra alatt lehet teljesen leérni..) Míg mi a kölcsönzőbe voltunk, addig Marci megunta a síelést és inkább elkezdtek az apukájával hóembereket építeni, amik annyira jól sikerültek, hogy néhány turista még le is fényképezte. Miután elkészültek a remekművek, elindultunk egy "emelettel" lejjebb, mert a legtetején nem volt étterem...csak hó és felvonók... :))) Gábor és Ági lesíeltek az étteremhez, mi Marcival a felvonót választottuk. Majdnem egyszerre értünk le a szülőkkel. Mindenki éhes volt így bementünk az étterembe és mindenki választott, amit akart...én wiener schnitzelt ettem pommes-szel :D.....ha már osztrákiába vagyunk...:D:D Ja és önkiszolgáló étterem volt és Marci egyfolytában mondta a magáét és a főételeknél magyarok voltak a kiszolgálók. :-))))) Ebéd közbe beszélgettünk és Gábor megemlítette hogy nincs nála a jogsija( a szálláson hagyta...), azt hittük ennek nem lesz jelentősége.....Végeztük az ebéddel, Gáborék még fölmentek a felvonóval, mi meg Marcival lementünk a játszótérre. A gyerek jól elvolt a pedálos kocsival, persze pedálozni nem akart, inkább lábbal hajtotta, én addig napoztam( akkor még nem sejtettem, hogy ennyit fog esni...) .
Végre megjöttek a síelők és mentünk vissza a kocsihoz, mert álltak le a felvonók. Gáborék azt mondták, hogy nem volt jó lesíelni, mert a hó nem volt az igazi...hát igen nagyon meleg volt. Lent még megnéztük a vízesést és utána irány vissza. Valószínűleg nem figyeltük, hogy hány km/h-át jeleznek a táblák.....így fordulhatott elő, hogy az egyik sarokban megbújtak a rendőrök és "mázlinkra" pont mértek.......persze egyből probléma volt, hogy nem volt se Gábornál, se Áginál jogsi.....még szerencse( vagy nem????) hogy nekem a pénztárcámba volt....Marci közben szépen végigaludta az egész ellenőrzést. Nem maradt más hátra minthogy nekem kellett előre ülnöm és VEZETNI(!!!!), nagyon nagyon izgultam mert már vagy 5éve nem vezettem, de Ágiék biztattak, hogy jól csinálom, olyan sokat nem kellett vezetnem a kanyargós úton, Ági egy idő után átvette tőlem.Még kicsit elmentem a Marciék szállására és ott még játszottam vele a játszótéren, ami a hotelhez tartozott. Majd este az Ági vitt "haza". Hétfőn délelőtt elmentünk Stansba, ahol elsétáltunk egy vízeséshez ( Wolfsklamm), meseszép. :)) Fölsétáltunk az étteremhez és pihentünk kicsit. Marcika megkaparintotta a fényképezőmet és csinált vele pár képet.....nem mindegyik lett tökéletes, de mit lehet várni egy alig 4éves kisfiútól. :)))
Marcika fényképezte
Miután kipihentünk a felsétálás fáradalmait visszaindultunk a kocsihoz. Közben felhívott a főnökasszony, hogy nem tudnék-e beugrani este, mert többen lettek, mint gondolta volna a főnökasszony. Mondtam neki, hogy bemegyek fél hétre. A vízesés után még elmentünk kicsit Achenseebe. El voltak ájulva,hogy milyen szép, tényleg gyönyörű hely, érdemes elmenni oda. :)) Fél hétre mentem be a szállodába kicsit segíteni.
Kedden délelőtt elmentünk a bányába dolgozni. Na jó viccet félretéve, a schwazi ( és nem svájci....az teljesen más...néhányan rosszul hallják és összekeverik..) bányát néztük meg. A bányalátogatás után elmentünk Innsbruckba várost nézni, az arany tetőt akartuk megnézni. Mivel már jártam párszor Innsbruckba, így térkép nélkül mentünk megkeresni az arany tetőt, de pár perc alatt meg is találtuk. Nagyon szeretem Innsbruckot...hogy miért?? Több oka is van....ott volt az EB( és pont a spanyolok, bár akkor pont nem voltam kint...) ...vagy a tavalyi barátságos meccs...mikor a spanyolok játszottak ott..és az egyik meccsükre elmentem...és nem csak meccsen voltam, hanem edzésen is....és találkoztam játékosokkal és a "taxisofőrünk" megismert fél év elteltével...vagy mert ott volt a Pink koncert...vagy a DEZ vagy a Sillpark, Alpenzoo, Bergisel...:D:D Marcika meg akarta nézni, hogy hova járok lovazni, de sietni kellett, mert fél 7re megint mentem dolgozni. Még időben leértünk a lovardához és elkezdtük nézni a lovakat, mikor hirtelen megszólalt a sziréna. A sziréna akkor szokott szólni ha tűz van valahol, ezt meg is jegyeztem nekik, hogy normálisan szombaton szól egyszer a sziréna, ha más időben akkor az a tüzet jelzi. Már nálunk is jártak a tűzoltók a szállodába...tavalyelőtt...:P Mialatt a többiek a lovakat nézték én beszéltem Daniellel( vagy Thomas...fogalmam sincs most mi a neve mindenki máshogy hívja :D:D:D), hogy szerdán tudnék-e jönni. Még megnéztük a karámba a birkákat és utána a játszótérhez mentünk, amikor is megláttunk pár tűzoltóautót az úton. Érdekesnek ígérkezett a dolog, így elsétáltunk a kereszteződéshez megnézni, hogy mégis mi az újság...és valóban egy nagyon csúnyán összetört német rendszámú BMW-t láttunk, amit épp veszik le a sínekről. Az egész dolog, míg rendet raktak és helyreállt a rend nem tartott fél óráig se...és nem is késtem el...:)))
Szerdán délelőtt eljöttek a Gáborék elköszönni. Sajnos gyorsan eltelt a 4nap és mentek haza.....de én nagyon örültem nekik, hogy végre eljöttek....a törpe nagyon nagyon aranyos, búcsúzóul Marcinak odaadtam a hódot, mert egész idő alatt nagyon tetszett neki. Lesz mivel idegesíteni a szülőket. :D:D
(Marci:,,Viki te is jössz velünk holnap haza??" én:,, nem majd csak októberbe, mert akkor zár be a szálloda"Marci:,, de apa dolgozója nem zár be sose.neked mikor zár be a dolgozód??"
http://www.youtube.com/watch?v=1nP3XB7hrFo
Ezt a képet Marcika csinálta..annyira nem is rossz.....:-))
Ja még pár szó a drágaságaimról. Most ugye szünet van...majd csak júliustól lesz felkészülés. Már vettünk is egy fiatal játékost Hendersont, remélem ő a kezdet és még veszünk jó pár játékost és akkor jövőre a bajnoki címért harcolunk. :D:D Bemutatták az új 3ik számú mezt...hááááááááááááááát...rémes, bár megoszlanak a vélemények, nekem nem tetszik, mert túl sok benne a kék......a mi nevünk REDS!!!! De Robbienknak(Fowler) tetszik...erre mondják ízlések és pofonok.....:D:D Négy felkészülési meccsünk lesz és játszunk a Valenciával is....(L)(L)...mind a két csapatot szeretem, deeeeeeee.....:-)))
Ja novemberbe megint megyek ki Angliába Anitához..:-)) már megvan a repülőjegyem, és most 2hétre megyek...."véletlenül" pont a brit rally idején....ami Cardiffban és környékén lesz....Cardiff...szép hely lehet...a kedvenc csapatom tudna mesélni róla...:D:D ja és ha már itt tartunk, míg kint leszek Angliába addig lesz a chelsea-Liverpool meccs........nagyon nagyon nagyon nagyon szeretnék ott lenni.......bárcsak.....ha már egyszer azt mondják rólam, hogy BOSZI vagyok.....:D:D Egyeseknek elég ha megemlítem a kanadai nagydíjat....:P:D
Legyen hasznom is belőle!!!!:-)))))
2011. május 27., péntek
Italyyyyyyyyyyy :D:D és Kiss Ádámnak igaza van!!! :D:D
Tegnap délután sikeresen megjöttem a 3és fél napos olasz kirándulásról. Na akkor kezdem az elején. Egy barátnőmmel kitaláltuk, hogy elmegyünk olaszba, vagyis ő akart odamenni, de én meg mentem vele, bár nem bántam meg, mert nagyon jóóóóó volt. Vasárnap reggel átjött hozzám Bory és 9körül apa vitt ki minket a reptérre. Nem kellett (volna) a chek-in-hez menni, mert mi azt már online megtettük, majd az átvilágításhoz mentünk...és eddig először ( pedig nem először repültem...) besípolt a kapu....haha......átvilágítottak és mehettem tovább. A repülőnk egy kicsi csúszással, de elindult Pisaba. Az út egy óra 10perc volt. Sikeresen landoltunk a Galileo Galilei reptéren Pisaban. Az idő nagyon jó volt már háromnegyed egykor is, ezer fok...a ruha lesült rólunk. Megkerestük a buszt, amivel a központba mentünk, mert azon a környéken volt a szállásunk. Anyucim imádja az olaszokat, hogy milyen kedvesek és aranyosak meg blabla, de a spanyoljaimról nincs jó véleménnyel, de ha megkérdezem, hogy jártál-e már ott, akkor nem mond semmit...nekem meg ezek után van összehasonlítási alapom, mert jártam a spanyoloknál, többször is. Az igaz, hogy mind a kettő déli nép, temperamentumosak és lusták (lásd szieszta...), de a spanyolok nem hülyék, az olaszok viszont azok...nagyon issss. a közlekedési táblák csak dísznek vannak nekik, hogy ne legyenek annyira üresek az utcák...a zebrán még mi érezhettük megtisztelve magunkat, hogy átmehettünk. A buszok és a mentősök megállnak a zebránál, de a többi autósnál életünk végéig is ott állhatnánk...
A toronynál leszálltunk a buszról és megkérdeztük a rendőröket, hogy merre van a szállás, és szerencsénkre nem volt messze. A toronytól 2percre volt a szállás, nem rossz. Sikeresen megtaláltuk a házszámot, majd becsöngettünk..de semmi. Az összes gombot megnyomtam,de egyikre se jött a válasz. A szállás mellett volt egy pizzéria és ott kint állt egy pincér bácsika, és látta, hogy már egy ideje ott vagyunk de nem történik semmi. Kérdezte, hogy van-e telefonunk( mert akkor ugye fölhívhatjuk a számot, ami ki van írva..de hát olaszba vagyunk, így drága lenne..), így azt kamuztuk hogy nincsen de az öreg rendes volt, így ő telefonált és mondta, hogy 5perc és itt lesz az emberünk. Pár perccel később tényleg meg is jött, mivel késett ő vitte föl a lépcsőn a csomagjainkat( ami nem volt nehéz, mert csak kézipoggyászunk volt..). Átöltöztünk, megnéztük Kiss Ádámot videón( mert volt Wifi...és tudtunk facebookozni, ami mint tudjuk-portugál óta-, hogy betelt...:D:D...le is buktam..) nagyon jókedvünk lett tőle, ami fel is tűnt a recepciósunknak és odajött hozzánk, hogy mi ez a jókedv. Beszélgettünk vele és tanítottuk is magyarul. Kérdeztük, hogy mit lehet megnézni a 3nap alatt és hogy a tenger merre van. Nem sokkal később jött a recepciós csávó haverja, akinek nagyon hasonló haja volt mint nekem(!!!!) és Vittorionak(!!) hívják, vele is beszélgettünk és őt is tanítottuk magyarul. Elmentünk Vittorioval sétálni és beszélgettünk vele, kiderült hogy színész és van bárja Pisában, de nem néztük meg.(sajnos nem volt időnk..hahha) Mondtuk a srácnak, hogy elmegyünk felfedezni a várost, így otthagytuk. Elmentünk a toronyba. Fölmentünk a tetejébe, nagyon szép volt onnan a kilátás, bár míg oda felértünk....sok lépcső volt és ferde volt ugyebár...ja és lefelé csúszott a lépcső, mert papucsba voltunk. (nem tanácsos odamenni papucsba :D:D:D) Belefutottunk 2 hülye gyerekbe......A torony után elmentünk sétálni, megtaláltuk a pisai focistadiont is, bár elég lepukkant volt. Olyan szép volt az ég alja....kicsit felhős volt az ég és átsütött rajta a nap.
Este elmentünk vacsorázni a mellettünk levő pizzériába, mert azt hittük az öregünk ott lesz, de sajna nem ott. Vacsora után "hazamentünk" és aludtunk. Másnap reggel korán keltünk, reggeliztünk. Elindultunk sétálni a városba, nagyon meleg volt. Találtunk egy hatalmas parkot, volt egy játszótér is és volt hinta és hintáztunk is. :)) Elvan a gyerek ha játszik. Még sétáltunk és odaértünk a vonatállomásra és láttuk a kiírást, hogy megy Firenzébe vonat. A jegyautomatánál megnéztük, hogy mennyibe kerül a jegy és mennyi idő míg odaér. 2perc alatt eldöntöttük, hogy megyünk..ez volt fél 3 előtt 7perccel...a vonat fél 3kor indult és egy óra alatt odaért Firenzébe. Sokáig nem voltunk a városba, mert még vissza kellett érnünk. A városban(ahogy Pisában is) nagyon meleg volt. Először elindultuk egy irányba és megálltunk egy bazilika előtt, ahova bementem..nagyon szép volt. Utána mentünk megkeresni a katedrálist, de rossz irányba indulunk. Útközbe láttunk villamost is. Mivel fogalmunk se volt, hogy merre vagyunk így megkérdeztünk egy srácot, hogy akkor most merre van az arra. A kommunikáció nem is volt annyira egyszerű, mert ugye nem tudott angolul mi meg nem tudtunk olaszul, de én tudtam kicsit spanyolul...meg aktivitiztünk. Végül sikeresen eligazított minket. Visszaértünk a bazilikához és volt ott egy tér, és az egy utazási irodában megkérdeztük, hogy merre menjünk és a nénike angolul(!!!) pontosan elmagyarázta, 5perccel később ott voltunk a katedrálisnál. Sajnos az épületbe már nem tudtunk bemenni, mert zárva volt, de én a kupolába fölmentem...nagyon sok lépcsőn kellett fölmenni. Nagyon szép volt a kilátás.
Leérve a kupolából elmentünk megkeresni Dávidot, hamar meg is találtuk, de kiderült, hogy hétfőnként zárva van. :(( Vettünk pár hűtőmágnest, sálat(anyucinak...:D) és karkötőt. Fél nyolc előtt nemsokkal értünk ki az állomásra. Megnéztük, hogy honnan megy a vonatunk, mázlinkra volt egy korábbi vonat ami késett 25 percet így elértük. Figyeltük, hogy mikor kell leszállnunk, egy kicsit bepánikoltunk, mert a vonatunk visszafelé nem állt meg sehol és bemondtak olyat, hogy Róma meg Livorno. A végén kiderült, hogy semmi okunk a pánikra, mert csak Pisában állt meg a vonatunk. 20perccel korábban ott voltunk. A vacsoránk most mekis kaja volt és utána még hazasétáltunk. A szobánkba megvacsoráztunk és még visszamentünk a toronyhoz, mert azt hittük hogy a torony ki lesz világítva...na persze...vártunk egy csomót, de semmi nem történt...grrr...amíg vártunk megnéztük, hogy hogyan hajtják össze a léggömböt. Megunva a várakozást elindultunk és megkérdeztük a rendőröktől, hogy mikor van kivilágítva a torony. Érdekes volt a beszélgetésünk, mert persze a rendőrök se tudtak angolul. Kiderült, hogy sosincs kivilágítva (legalábbis mi így értelmeztük a rendőrök szavait) ezért az olyan képeslapok amiken ki van világítva mind KAMUUU!!!!! grrrr :@ :)) Ezek után hazamentünk és eltettük magunkat másnapra.
Reggel nyolckor keltünk, elkészültünk és mentünk is le. Nézelődtünk kicsit és utána én bementem a katedrálisba, megnéztem és mentünk Livornoba a tengerpartra. Kigyalogoltunk a pályaudvarra és kicsit tétováztunk, de aztán megvettük a jegyeket Livornoba. Az út nem tartott sokáig, negyed óra alatt ott voltunk. Elindultunk egyenesen és azt hittük, hogy hamar leérünk a tengerhez. Na persze, nem volt olyan közel és nagyon nagyon nagyon meleg volt. Útközbe megkérdeztünk pár embert, gyakoroltuk az aktivitit. Megkérdeztem spanyolul a partot, mert ugye angolul nem tudtak....de aztán azt tudták, hogy mi az hogy part angolul. :D:D 2 és fél óra gyaloglás után végre találtunk egy normálisabb partszakaszt, ahol letelepedtünk.
Pihentünk és fürödtünk a tengerbe, ami nem homokos hanem inkább köves volt. Pihenésünket a telefonom csörgése zavarta meg, helyi szám volt, először nem akartam fölvenni, de aztán kiderült, hogy a szállásunkról kerestek, mert azt hitték hogy nem 3 napot vagyunk ott hanem csak kettőt és takarítani akarták volna a szobát és kellett volna a kulcs, de közöltük, hogy még este is vagyunk így tisztáztuk a félreértést. Visszafelé már nem gyalog mentünk, hanem inkább a buszt választottuk, mert az gyorsabb volt. Kiértünk az állomásra és elvileg 6kor ment volna a vonatunk és kiértünk a vágányhoz, de ment egy vonat korábban is és így elmentünk azzal. Először hazamentünk és lepakoltuk a fürdős cuccainkat és mentünk is vissza a városba. Elmentünk vásárolni a Pambe, mert az otthoniaknak csokit kellett venni, útközbe megálltunk a hőlégballonnál, nem tudtuk, hogy most össze akarják hajtani vagy épp az ellenkezője. Egy idő után otthagytuk őket és arra gondoltunk, hogy visszafelé úgyis látjuk. Sikeresen bevásároltunk mindet és mentünk vissza és láss csodát a hőlégballont felfújták. Egy nénike jött oda hozzánk és kérdezte, hogy nem akarunk- e fölmenni...gondolkodtam picit, és végül is miért ne??Csak nem lehet annyira rossz, mert nem is megy föl teljesen. Hát jó legyen, én fölmentem. Az egyik tűzoltó odajött hozzám és ő vezetett oda a hőlégballonhoz, ahol még több tűzoltó volt. Az elején megtapsoltak, hogy ilyen bátor vagyok hogy ennyi tűzoltó közé odamerészkedtem. Majd a kísérőm segített bemászni. Összesen 4en mentünk föl, az öregebb bácsi kérdezgetett engem és kiderült, hogy tudok németül és ő is tudott, így mondta, hogy beszéljünk németül hogy a másik kettő ne értse, de aranyosak voltak, elvileg egy körre fizettem be, de volt egy gratis út is. :D:D Majd elbúcsúztam tőlük és mentünk tovább.
Már nagyon éhesek voltunk, mert szinte egész nap nem ettünk semmit. Így utolsó este a mellettünk lévő pizzériába mentünk le és most ott volt a bácsink. Megvacsiztunk és utána fölmentünk aludni. Másnap korán is korán keltünk, mert még össze kellett pakolni és még lementünk hűtőmágnest venni, ja és persze megkóstolni az olasz fagyit. 11kor hagytuk el a szállást és mentünk a buszhoz. Nagyon meleg volt és nem volt árnyék...és azt hittük hogy a busz sose jön, de megjött. :)) Megérkeztünk a reptérre és mentünk a chek-in-hez. De kiderült, hogy nem kellett volna odamennünk, hanem csak simán az átvilágításhoz, bár végül is jobb hogy odamentünk mert így kiderült, hogy késik egy órát a gép. Bementünk a váróba és kiírták az egy óra késést...csak vártunk és vártunk és vártunk.....az egy órából kicsit több lett...fél 3kor megnyitották a kapukat és mehettünk, odamentünk a buszhoz(az első turnusba szálltunk föl) és vitt a repülőhöz, ami nagyon hátul állt. Az elsők között ültünk föl a repülőre, még várni kellett a többi utasra, mikor sikeresen megérkezett mindenki a gép elindult, de nagyon lassan haladt mert meg kellett várni az előttünk haladó gépet míg fölszáll. Fél négy után sikeresen megkezdtük a fölszállást és délután 5kor landoltunk is Ferihegyen, csak 2és fél órát késtünk, bár az út csak 1óra 10perc volt. Azt nem mondom, hogy ezek után szeretni fogom az olaszokat, mert nem de nagyon jól éreztük magunkat és jövőre is megyünk valahova. :))))

2011. május 21., szombat
Mert utazni jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó :D:D
Halihó. Már ezer éve nem írtam ide. Történt pár dolog azóta, hogy nem írtam. Ha jól emlékszem 5meccsünk volt azóta, hogy nem írtam....1döntetlen, 3 győzelem és egy vereség.....és azóta megjártam Angliát és vasárnap megyek olaszba. Hol is kezdjem...kezdem a meccsekkel. A döntetlent az arsenal ellen értük el, de olyan döntetlen volt hogy csak na....sokáig fogják emlegetni az tuti. A második félidőben összefejelt Flanagan és Carra..az utóbbi lent maradt a füvön és nagyon megijedtünk, mert sokáig nem tért magához......és jöttek a dokik és hordágy és minden más....de a mi Carránkat kemény fából faragták és mikor vitték le integetett és Kenny is vigyorgott :D:D Majd nyertünk 3 meccset és nagyon jól játszottunk....és lőttünk is sok gólt....:)) És jött az utolsó előtti forduló(az utolsó hazai meccs..)...
A meccset az a "drága,kedves" HOWARD WEBB vezette, akit "imádnak" a Liverpool szurkolók....(meg a spanyolok válogatott szurkolói is....mikor mondjuk de Jong lekaratézta Xabi Alonsot...és csak sárga...)..elég ha annyit mondok, hogy fa kupa meccs....jó az igaz, hogy nem játszottunk jól, mert Raul megsérült és játszott Andy, akire fölívelgettük a labdát..és nem az eddigi szép játékunk volt, de az a "drága" bíró még rá is tett.....mintha a spurs lett volna hazai pályán és nem mi.....az első gólról a védelmünk tehet...oké, de a második nem volt 11es...vagy ha az volt...nálunk is megadhatott volna egyet....na mindegy....ezek után se fogjuk szeretni....de a vége után jött a legeslegjobb rész...jött az utánpótlás....annyira aranyosak a babák (L)(L) SG lányai( a saját nevük volt a mezükön és nem az apjuk neve..), Carra gyerekei meg Suarez mezbe voltak...Lucas, Luis és Jonjo gyerekei is ott voltak.....ott volt Peti is és Danim issss(L)(L). Még megszerezhetjük az ötödik helyet, de ahhoz csoda kell, bár pont a Liverpool az aki képes a csodákra. Én bízom bennük, ott kell lennünk az Európa Ligába!! Ha nem akkor sincs baj, nyáron veszünk még pár jó játékost és akkor rettegjen mindenki!! Ja King Kenny 3évre aláírt, és Pepe is marad....úgyhogy nagyon boldog vagyok!!! :D:D
Portugália óta beszéltem a főnökasszonnyal és még maradok itthon, így beszéltem Anitával és elmentem hozzá Angliába. Szombat délbe indultam el a Ferihegy 1-ről. London-Lutonban Anita barátját(Lacikát) kellett megtalálnom, de kisebb nehézségek után sikeresen megtaláltam.....több mint egy óra volt hozzájuk az út, végigbeszéltük azt. Majd sikeres megérkeztünk hozzájuk, ja és 1000fok volt....:D:D Egy kicsit beszélgettünk a kertjükbe, majd elmentünk a tengerpartra Portsmouthba. Megnéztünk a partot és "mászókáztunk" is......ott én kicsit féltem, mert nagyon magasan voltunk és eléggé fújt már este a szél. Utána megnéztük, hogy megy le a nap és hogyan száguld el a hover mellettünk.:D Találtunk még egy vidámparkot és azt is körbejártuk és közbe csináltunk egy csomó képet.....még világítótorony is volt. Másnap korán kellett kelni, mert mentünk megnézni a BTCC(british touring car championchip)-t ami nem egyenlő a BTC-vel( bicskei torna club). Az időjárás már nem volt annyira kedvező, mint előző este. Megismertem egy magyar srácot és a szlovák barátnőjét. A verseny nem volt annyira izgalmas, bár az utolsónál Anita mondta hogy készítsük a gépeket, mert jó lesz....erre az első kocsi nem indult és két másik belement hátulról...szép volt. Majd elindultunk, és megint Portsmouthba mentünk és megnéztük a lovakat( és volt egy, aki Anita szerint hasonlított a Babi nénire...:D:D), lefényképezkedtünk a tankokkal. Hétfőn reggel el akartam volna menni Liverpoolba, de mivel nagyon messze volt tőlük, így nem mentünk....de elmentünk vásárolni...először Havant-ba, és sikerült is vennem Poolos takarót és rövid gatyát és még öcsémnek is megvettem a kívánt cipőjét...majd a tesconál találkoztunk még Anitáék barátaival, és együtt mentünk tovább Southamptonba. Mászkáltunk a városba és képeket is csináltunk...mikor az ikeaba mentünk kajálni szembe jöttek velünk buzinkák....bleeee....pfújjj...Anita mondta, h van egy város(nem messze onnan) ami tele van velük...Kaja után elmentünk még vásárolni, majd elmentünk Bornemouthba a tengerpartra, bár fújt a szél azért jót mókáztunk. Másnap csak délután mentünk el megnézni a környéket, mert Anitáék délelőtt dolgoztak, de így is jó volt. Kedden este megnéztük a Barca-Real meccset...Anita a realnak én a barcának drukkoltam.....Lacika közbe csinált nekünk vacsorát, mert a gépet nem akartuk otthagyni...:D:D A szerda is hasonló volt a keddhez...bejártuk a környéket.Csütörtökön Anitával ketten mentünk el Winchesterbe, mert Lacikát nem érdekelte. Útközbe sok minden szóba került...és persze portugált se hagytuk ki....na igen történtek ott dolgot..és este face-n ki is derített nekem valamit Anita :D:D Nem egy csúnya városka Winchester...láttunk kastélyokat, katedrálist...sőt Anita mesélte, hogy ha angolhoz megy hozzá az ember és elválnak a vagyona felét az asszony kapja......így elkezdtünk játszani és férjet kerestünk nekem....de nem volt valami jó a "felhozatal"...bár volt egy szőke( hahha...tudjátok a szőke, kék szemű herceg......na jó nem...de tetszenek a szőkék...:D:D)aki helyes volt...és Anita mondta, hogy fényképezzem le...hát sikerült....még jó hogy a gépen lehet zoomolni...:D:D ha valakit érdekelne megmutathatom...:D:D Pénteken délelőtt elmentem Portsmouthba.....kicsit körülnéztem és vettem egy nagyon szép Adidas cipőt( mi mást....nem is értem :D:D)...ja Pompeyba van egy torony, ami hasonlít ahhoz ami Dubaiban van...igaz ez nem szálloda...csak kilátó....:D:D Fél négy utánra visszaértem Anitáékhoz és készülni kellett, mert mentünk ki a reptérre...ők persze nem akarták, hogy menjek....mondták hogy nyugodtan maradjak még....útközben volt pár baleset, ami miatt dugók keletkeztek, nem akarták az égiek se hogy odaérjek a reptérre, de végül sikeresen megérkeztünk...elbúcsúztam Anitáéktól és mentem a repülőhöz....mondták, hogy novemberbe menjek ki...és megbeszéltük,hogy megyek akkor 2hétre. :D:D
Portugália és Anglia után holnap olaszba megyek egy barátnőmmel és bejárjuk Pisát...utána jövőhéten kimegyek unokatesómékkal Ausztriába, mert hozzám jönnek ki...csakhogy én még nem dolgozok mert nincs sok vendég....de remélem ha kimegyek velük, már ott is maradhatok......bár ha nem akkor még lehet el tudnánk menni a görög rallyra...ami több okból is jó lenne.....de én inkább akkor már dolgoznék...:D:D

2011. április 15., péntek
Suarez y Caroll és Caroll "pasija"... megemlékezés
Hétfőn este játszott a Liverpool a Manchester city-vel(vagy ahogy Dóri mondta a shopping cityvel..). A meccs elején volt egy nagyon szép megemlékezés a pénteki hillsborough-i áldozatokról.Majd elkezdődött a meccs....a srácok hihetetlenül jól játszottak. Már az elején veszélyeztettek...majd jött "kicsi" Andy és belőtte az első gólját....utána se álltunk le.....tartottuk a labdát, a citynek alig volt helyzete....Pepe már szinte unatkozott. A city gyenge játékához persze az is hozzájárulhatott, hogy Tevezt a meccs elején le kellett cserélni. (ami persze nekünk nem is volt baj...) Majd jött duracell nyuszi és megszerezte a maga első, a csapat második gólját, a gólörömnél 4est mutogatott amiről kiderült, hogy a fia-Roan- miatt van, akinek hétfőn volt a szülinapja. Kicsi Andynk vicces volt a szögleteknél, mert mindig Martinra volt rákattanva, akit szemmel láthatólag cseppet sem zavart. Na de uraim, mit fognak szólni az asszonyok??? Vagy ők csal álcának vannak....ki tudja a mai világban. Még az első félidőben Andynk megszerezte a második gólját, a csapatnak a 3ikat. A második félidő nem hozott változást, és nem is kellett nagyon izgulni. A vége sima 3-0 lett. Még sok sok ilyen meccset szeretnék!!!! Imádom őket (L)(L).
Ma délután volt a hillsborough-i megemlékezés Liverpoolban az Anfield-en. Ott volt mindenki a nagy csapattól kezdve a kicsiken át mindenki, sőt még Ian Rush és RAFA BENÍTEZ(és felesége) is megjelentek. A twitteren a mostani és volt Pool játékosok is kifejezték részvétüket..
sőt olyan is akinek köze nincs a Liverpoolhoz.....My toughts with the families and the victims of Hillsbrough. #JFT96
Ma délután volt a hillsborough-i megemlékezés Liverpoolban az Anfield-en. Ott volt mindenki a nagy csapattól kezdve a kicsiken át mindenki, sőt még Ian Rush és RAFA BENÍTEZ(és felesége) is megjelentek. A twitteren a mostani és volt Pool játékosok is kifejezték részvétüket..
I'll have to love you and leave you ..... Goodnight everyone.... Thinking of the 96 who never came back.....
YNWA xxxxxxxxxxx
YNWA xxxxxxxxxxx
#JusticeForTheNinetysix NEVER FORGOTTEN #YNWA
My toughts with victims and families of Hillsbrough. #JFT96.
Just arrived in Anfield for the service !! (és 96os képe van.....(L)(L) )
Take the time to remember all those that lost their lives at hilsborough 96 RIP #Youll Never Walk Alone
#YNWA JUSTICE for the 96 fans of LFC that never come back of Hillsborough
Today is a special day. Recently I'm here, I want to give from the heart, my love and support Liverpool's families.
My thoughts will go out to the 96 who never came back. Y.N.W.A
My thoughts are with the families of the 96 who lost their lives at Hillsborough and to everybody affected by the tragedy
sőt olyan is akinek köze nincs a Liverpoolhoz.....
és itt van pár kép is....
http://www.liverpoolfc.tv/news/latest-news/22-years-on-96-rememberedNagyon szép volt idén is a megemlékezés.....megint volt gyertyagyújtás, beszédek és ének is. Rafát a szurkolók állva tapsolták, és Rafa elérzékenyült és sírt is. A megemlékezés végén elénekelték a YNWA-t és voltak képek az áldozatokról. Csak az az egy nem tetszett, hogy SG(L)(L) és Danim(L)(L) mankóval voltak ott. Nem baj nélkülük is legyőzzük hétvégén az arsenalt. És jövőre egészségesek lesznek!!!!
Na holnapra és vasárnapra nagy hajrát SV-nek és JB(L)-nek és persze vasárnap a "fiaimnak"(L)(L)!!!
2011. április 11., hétfő
LIVERPOOL
Ma este játszunk a city ellen....van pár sérültünk...de NYERNI kell (L)(L) már csak értük is...és már csak 4 nap van április 15ig.......jó lett volna élőben ott lenni, de majd neten nézem......:-)))
Ja és találtam vmit....ezt kedvenc Danim írta(aki ugyebár spanyol...)..nem tanultunk mi hülyeséget a suliba...:P:P tényleg van ilyen....

Que Dia tan de puta madre !
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)