2011. február 5., szombat

John W. Henry

9939 John W. Henry: Kenny kinevezése volt az eddigi legjobb döntésünk. 

A Liverpool fő tulajdonosa John W. Henry utalást tett arra, hogy Kenny Dalglish szezon végén lejáró szerződésének meghosszabbítására igenis van esély.
A jövőbeni terveik között helyet kapott a stadion kérdés is. Jelenleg inkább a jelenlegi átépítése a legvalószínűbb, mintsem egy teljesen új stadion építése.
A Fox Soccer Chanel-nek Dalglish-ról Henry elmondta: „Túl korai még megmondani, hogy a következő szezonban is ő lesz-e a menedzser, mindenesetre ha visszatekintünk az elmúlt időszakra akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy ennél jobb döntést nem is hozhattunk volna minthogy Kenny-t neveztük ki menedzsernek.”
„Tudom, hogy régóta várt már erre a lehetőségre és ez a helyzet most nekünk, a klubnak és neki is nagyszerű.”
Dalglish a Liverpool történelmének második legrosszabb szezonkezdete után vette át a klubot, azóta a fejlődés szemmel látható. Utóbbi három mérkőzését kapott gól nélkül nyerte a csapat.
Henry beszélt a jelenlegi stadion megtartásáról is mert mint elmondta, nagyon nehéz lenne az Anfield hangulatát átköltöztetni egy teljesen új stadionba.
„A Kop páratlan. – mondta az amerikai. A hangulat valami hihetetlen és őszintén szólva meg vagyunk lepve, mert nagyon sokat hallottunk arról, hogy új stadionra van szükség.”
„Ennek ellenére lenyűgözött minket a stadion látvány üresen is és az első mérkőzésen is. nagyon nehéz lenni ezt a hangulatot és érzést egy új helyre költöztetni.”
Beszélt Fernando Torres Chelsea-be való igazolásáról is:
Henry elmondta: „Az egyik dolog amiről a kezdetektől fogva beszélünk az az, hogy mindenkinek muszáj ugyanabba az irányba húznia. Senki sem lehet nagyobb a klubnál.”
„Csak olyan játéskosokra számítunk akik itt szeretnének lenni. Ha valaki nem szeretne része lenni a Liverpool Football Club-nak akkor megkönnyítjük a helyzetét, és keresheti a boldogságot máshol.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése